Sokszor felmerül
visszatérő kérdésként nézőktől, kommentekben, mikor, mit,
hogyan étkezünk, miket viszünk a túrákra.
A vadkempinges
túrák nem kizárólagos velejárója a koplalás, bár, ha
spórolást is idevesszük, akár tartozéka is lehetne. Másik
oldalról viszont a fokozott fizikai igénybevétel is
behatárolja és egyben meg is határozza a limitet. A limitet
természetesen a táska befogadó képessége is
meghatározza,sőt, az csak igazán J
A túra
résztvevőinek eltérő étkezési szokásai is bonyolítják a
problémát és sokszor a nomád körülmények is kihívásokat
tartogatnak.
Vannak
olyanok, akiknek minden órában be kell tolni valamit a
pofazacskóba, mert különben elvonási tüneteik jelentkeznek.
Van aki egésznap kibírja egy kiadós zabálással vagy anélkül
is /pl: Cobranco/. A hely megválasztása sem mindegy. Vannak
olyanok, akik egy pöcegödör mellett a járdaszegélyen is
jóízűt falatoznak, de akadnak olyanok is, akik képesek egy
jó kilátással rendelkező, kiépített kajáló-helyért akár 50
kilómétert is éhen-szomjan tekerni/gyalogolni. /pl: Cobranco/
Nyilván ez
egyfajta „gasztro-logisztikát” /ha van ilyen szó/vagy két
szó?/igényel, főleg, ha sűrű a túraterv…márpedig mindig az!
Mivel magyar
emberek vagyunk, az alap, a „K.SZ.T”, azaz:
kolbász,szalonna, tepertő! Táplálóak, jól bírják a
szelsőséges időjárást, nem romlékonyak, főleg, ha füstöltek.
A
„síkosító zöldségek”, hagyma, fokhagyma, csípőspaprika,
szintén ott kell, hogy legyenek mindig a csomagban. A jól
átsütött húsok, a hűtés megoldatlansága miatt csak foltokban
vannak jelen és csak az első két napra kellene, hogy
korlátozódjanak alaphelyzetben. Sajnos sokszor fordul elő,
hogy belecsúszunk a 4-5-ik napba, ezzel nemcsak az
egészségünket fenyegetjük, hanem a túra folytatását is.
Szóljunk a
„rejtett tartalékok”-ról is:
A
konzervek…amelyeket vészhelyzet híján általában hazahozunk,
de sebaj, jó lesz jövőre.
A rekordot egy
Németországban 2010-ben vásárolt tőkehalmáj tartja, ami
9-szer fordult meg, bejárta velem egész Európát, sok szép
dolgot látott és közben mindannyiszor sikerült elkerülnie
azt a lakomát, ahol „Ő” lett volna főfogás.A zacskos levesek
egyrészt a folyadékot pótólják, ugyanakkor a meleg kaja
hamis illúzióját is keltik, ami szélsőséges helyzetekben
életmentő is lehet.
Az édességek
köre is behatárolt, mivel,szintén a hűtési lehetőségek
korlátozott mivolta miatt /micsoda megfogalmazás, hol
tanultam ezt?/ alapszabály:
Gyorsan olvadó
csokiféléket nem szabad vinni!
Ezt mi
fokozottan figyelembe vesszük és kizárólag csak ilyeneket
viszünk. Ezért a legtöbb esetben az édességek állaga és vele
együtt a táskák belsejének konzisztenciája úgy néz ki, mint
egy pottyantós WC nagytakarítás előtt.
A folyadékokról:
Sokszor
megkapjuk, hogy ezeket az „egészségtelen, olcsó, cukros
löttyöket”, amiket néha tesztelgetek is, miért isszuk?
Először is
tegyük helyre, mert itt képzavar van. Ha valami cukros, az
biztos nem olcsó, egészségtelen persze lehet, de ez is
nézőpont kérdése. Ezek a túrák nem a diétázásról szólnak! A
teljesítmény fenntartásához igenis szükség van energiára, a
cukor pedig az. A folyadékpótlás pedig szintén
elengedhetetlen, tehát „két legyet egy csapásra”.
A sörözés
leginkább csak az éttermekre korlátozódik, ugyanis a
tévhittel ellentétben az alkohol az erőt csak az agyban
virtuálisan hozza, az izmokban inkább viszi.
Ha már az
éttermek szóba kerültek:
Előljáróban
annyit, hogy én imádok enni és csípem a különlegességeket
is. Ha választani kell egy komfortos szállás vagy egy kiadós
tengeri herkentyű között,
szemrebbenés
nélkül hajlandó vagyok az útszéli susnyásban aludni.
Gondolom már mindenki kitalálta,hogy melyiket választanám. A
korábban leírt okokból a túráinkon a kezdeti időszakban
szinte kizárólag csak száraz, leginkább otthoni cuccok
szerepeltek az étlapon. Mára ez némiképp árnyalódott. Ennek
több oka is van. Régebben a magyar és a külföldi éttermi
szolgáltatások árai között akkora volt a különbség, hogy ez
igenis, anyagi kérdés volt. Most a helyzet ezen a fronton
már egy árnyalattal jobb, de a filmjeimben egyre szaporodó „gasztroblogok”-nak
praktikus okai is vannak.
Egyrészt
szeretem kipróbálni a helyi különlegességeket, másrészt úgy
tünik ez a nézőket is érdekli.
A túratársaim
hozzáállása az ilyen „maratoni zabálások”-hoz szintén
pozítív,még akkor is,ha ez a túránk és nem utolsósorban a
pénztárcánk rovására is megy.
Végül egy
lényeges dolog:
A manapság
divatos táplálék kiegészítőkkel,trendi tubusos
zselékkel,méregdrága agyon reklámozott, természetesnek
behazudott teljesítmény-fokozókkal és egyéb ilyen-olyan
mentes bio-hülyeséggekkel mi nem élünk!!
Zárásnak
stílusosan jöjjön egy kis „ízelítő” az olasz sztyeppéről:
