Cobranco honlapja

 

                                                                                                             

 

Blog

 

 

            Cobranco  jegyzete                                   2020.03.02.

 

 

 

 

 

„Street Kitchen Cobranco módra!”

 

Sokszor felmerül visszatérő kérdésként nézőktől, kommentekben, mikor, mit, hogyan étkezünk, miket viszünk a túrákra.

A vadkempinges túrák nem kizárólagos velejárója a koplalás, bár, ha spórolást is idevesszük, akár tartozéka is lehetne. Másik oldalról viszont a fokozott fizikai igénybevétel is behatárolja és egyben meg is határozza a limitet. A limitet természetesen a táska befogadó képessége is meghatározza,sőt, az csak igazán J

A túra résztvevőinek eltérő étkezési szokásai is bonyolítják a problémát és sokszor a nomád körülmények is kihívásokat tartogatnak.

 

                

 

 Vannak olyanok, akiknek minden órában be kell tolni valamit a pofazacskóba, mert különben elvonási tüneteik jelentkeznek. Van aki egésznap kibírja egy kiadós zabálással vagy anélkül is /pl: Cobranco/. A hely megválasztása sem mindegy. Vannak olyanok, akik egy pöcegödör mellett a járdaszegélyen is jóízűt falatoznak, de akadnak olyanok is, akik képesek egy jó kilátással rendelkező, kiépített kajáló-helyért akár 50 kilómétert is éhen-szomjan tekerni/gyalogolni. /pl: Cobranco/

 

              

 

Nyilván ez egyfajta „gasztro-logisztikát” /ha van ilyen szó/vagy két szó?/igényel, főleg, ha sűrű a túraterv…márpedig mindig az!

Mivel magyar emberek vagyunk, az alap, a „K.SZ.T”, azaz: kolbász,szalonna, tepertő! Táplálóak, jól bírják a szelsőséges időjárást, nem romlékonyak, főleg, ha füstöltek.

 

               

 

 A „síkosító zöldségek”, hagyma, fokhagyma, csípőspaprika, szintén ott kell, hogy legyenek mindig a csomagban. A jól átsütött húsok, a hűtés megoldatlansága miatt csak foltokban vannak jelen és csak az első két napra kellene, hogy korlátozódjanak alaphelyzetben. Sajnos sokszor fordul elő, hogy belecsúszunk a 4-5-ik napba, ezzel nemcsak az egészségünket fenyegetjük, hanem a túra folytatását is.

 

              

 

Szóljunk a „rejtett tartalékok”-ról is:

A konzervek…amelyeket vészhelyzet híján általában hazahozunk, de sebaj, jó lesz jövőre.

A rekordot egy Németországban 2010-ben vásárolt tőkehalmáj tartja, ami 9-szer fordult meg, bejárta velem egész Európát, sok szép dolgot látott és közben mindannyiszor sikerült elkerülnie azt a lakomát, ahol „Ő” lett volna főfogás.A zacskos levesek egyrészt a folyadékot pótólják, ugyanakkor a meleg kaja hamis illúzióját is keltik, ami szélsőséges helyzetekben életmentő is lehet.

 

              

 

Az édességek köre is behatárolt, mivel,szintén a hűtési lehetőségek korlátozott mivolta miatt /micsoda megfogalmazás, hol tanultam ezt?/ alapszabály:

Gyorsan olvadó csokiféléket nem szabad vinni!

Ezt mi fokozottan figyelembe vesszük és kizárólag csak ilyeneket viszünk. Ezért a legtöbb esetben az édességek állaga és vele együtt a táskák belsejének konzisztenciája úgy néz ki, mint egy pottyantós WC nagytakarítás előtt.

 

A folyadékokról:

Sokszor megkapjuk, hogy ezeket az „egészségtelen, olcsó, cukros löttyöket”, amiket néha tesztelgetek is, miért isszuk?

Először is tegyük helyre, mert itt képzavar van. Ha valami cukros, az biztos nem olcsó, egészségtelen persze lehet, de ez is nézőpont kérdése. Ezek a túrák nem a diétázásról szólnak! A teljesítmény fenntartásához igenis szükség van energiára, a cukor pedig az. A folyadékpótlás pedig szintén elengedhetetlen, tehát „két legyet egy csapásra”.

 

              

 

A sörözés leginkább csak az éttermekre korlátozódik, ugyanis a tévhittel ellentétben az alkohol az erőt csak az agyban virtuálisan hozza, az izmokban inkább viszi.

 

Ha már az éttermek szóba kerültek:

Előljáróban annyit, hogy én imádok enni és csípem a különlegességeket is. Ha választani kell egy komfortos szállás vagy egy kiadós tengeri herkentyű között,

 

              

 

szemrebbenés nélkül hajlandó vagyok az útszéli susnyásban aludni. Gondolom már mindenki kitalálta,hogy melyiket választanám. A korábban leírt okokból a túráinkon a kezdeti időszakban szinte kizárólag csak száraz, leginkább otthoni cuccok szerepeltek az étlapon. Mára ez némiképp árnyalódott. Ennek több oka is van. Régebben a magyar és a külföldi éttermi szolgáltatások árai között akkora volt a különbség, hogy ez igenis, anyagi kérdés volt. Most a helyzet ezen a fronton már egy árnyalattal jobb, de a filmjeimben egyre szaporodó „gasztroblogok”-nak praktikus okai is vannak.

 

              

 

 Egyrészt szeretem kipróbálni a helyi különlegességeket, másrészt úgy tünik ez a nézőket is érdekli.

 

              

 

A túratársaim hozzáállása az ilyen „maratoni zabálások”-hoz szintén pozítív,még akkor is,ha ez a túránk és nem utolsósorban a pénztárcánk rovására is megy.

 

Végül egy lényeges dolog:

A manapság divatos táplálék kiegészítőkkel,trendi tubusos zselékkel,méregdrága agyon reklámozott, természetesnek behazudott teljesítmény-fokozókkal és egyéb ilyen-olyan mentes bio-hülyeséggekkel mi nem élünk!!

 

Zárásnak stílusosan jöjjön egy kis „ízelítő” az olasz sztyeppéről: