Túrabeszámoló 2015

Tiszteletem mindenkinek, aki fáradtságot és idejét nem kímélve arra vetemedett, hogy elolvassa  négy napos az Erdélyi Szigethegység hegyeit, völgyeit bebarangoló vadontúránkból írt  viszonylag tömör kis szösszenetemet. A helyszín az Erdélyi Szigethegység, ami egészét tekintve több egymástól elkülönülő kisebb, nagyobb hegység alkot. Mi Cobrancoval ezen túránkon ennek a hegységrendszernek a fő tömegét alkotó Bihart az ettől jóval alacsonyabb Királyerdő Hegységet és részben érintve a Vigyázó Hegységet vettük célba. Hogy hogyan is jött létre ez a túránk? Röviden talán csak annyit, hogy Cobranco és egyik túratársa B.Zsolt már egyszer 2011-ben járt ezen a gyönyörű, de sokak által kevésbé ismert részén a világnak. Sajnos akkor több, bővebb bemutatásra érdemes helyszín is kimaradt, amikre felhívtam Cobranco figyelmét is. Ő az akkori felvetéseimre vevőnek bizonyult, így közösen elkezdtük szervezgetni ezt a több napos túrát. Az alapját tehát ez adta e közös túránknak és Cobranco, "Bihari Barangolások" című több részes túravideójának,illetve ezen írásos beszámolómhoz is.                                                        

 

0. nap

: Mivel kivételesen nem korán,hanem délután indultunk el az első napi célunk csupán az esti szálláshelyünk megtalálása lett volna. De hát félúton a kéklő hegyek felé átutazóban ki tud csak úgy szétnézés nélkül átrobogni a gyönyörű szecessziós történelmi belvárossal büszkélkedő Nagyváradon? Persze, hogy  Mi sem,így hát elég hamar a városközponthoz közeli,árnyas fákkal szegélyezett Sebes Körös partján találtuk magunkat. Itt természetesen felkerestük a  Bihar Hegység ma is használt turista útjainak nagy részét saját vagyonából kiépítő Czárán Gyula Szobrát. (Egyébként az általunk felkeresett természeti látványosságok szinte mindegyikének Ő adta az eredeti, általában igen hangzatos elnevezéseit is. Ilyen elnevezés például a: Csodavár, Galbina-Kőköz, Elveszett-Világ, vagy, hogy mondjuk csak a vízesések egy részét említsük az Ördögmalom, Három Királyok, Szerenád vagy akár a Nagy Phaeton Vízesés. A sor persze korántsem teljes.) Rövid városnézés után már tényleg igyekeznünk kellett, hogy sátrunkat sötétedés előtt a másnapi túracéljaink közelében tudjuk felverni. Persze ez nem jött össze,de mivel sötétben is ugyan úgy kell sátrat állítani mint világosban, így ettől egyáltalán nem jöttünk zavarba… Sátrunkat egyébként  Biharfüred (Stana De Vale) közelében vertük fel,  közel 1200 méter magasan a Kusztura nevű hegy meredeken leszakadó sziklás oldalában, pazar éjszakai kilátással. Az alattunk elterülő Belényesi medence falvainak fényei mint ezernyi szentjánosbogár,úgy világítottak. Este kemény hat fok volt, tehát nem volt túl melegünk június közepén. A Bihar már csak ilyen.  

  Másnap reggel viszont a sátorból kimászva Cobranco csak ámult amikor meglátta a napfényben fürdő, lábunk alatt elterülő szabályos kúpot formázó Harasztosi Magura-t (Ami a Bihar egyik előhegye)

a Belényesi Medencét és a távolabbi Béli Hegység panorámáját. Gyors kajálás után irány Biharfüred az 1100 méter magasan található hegyvidéki üdülőtelep. Innen már a piros sáv jelzést követve hamar a híres „Csoda forrás”-nál (Románul: Izvorul minunilor) találtuk magunkat,

ami tulajdonképpen a Jád folyócska bővizű, igen látványosan kiépített forrása is egyben. Vízvételezés után elhagytuk a katlanban fekvő Biharfüredet és jelzésünkön haladva célba vettük az  közel 1400méteren fekvő „papok fürdője” nevű hágót. Innentől már kezd szép kilátás nyílni a legtöbb irányba.

Tovább haladva egy esztena mellett,

további úgy 150m emelkedés után áthaladtunk egy  közvetlenül a Mező Havas csúcsa alatt fekvő havasi réten. Itt pont az erdőhatáron több turista út is találkozik ahonnan jelzetlen úton akár a Mező havas 1627 méteres csúcsa is megközelíthető pár perc alatt.

Mi most ezt kihagyva, a csúcsot megkerülve tovább mentünk a piros jelzésen egészen addig a gerinc pontig (Bohogyő nyereg),ahol a kék háromszög  jelzés jobbra letér. Itt mellettünk szinte már karnyújtásnyira őrt áll a tekintélyes tömegű, sziklás csúcsú 1654 méter magas Istenek havasa. A kilátás innen is minden irányba pazar. Jól látszik az Aló patak völgye,

szintén látszik a belényesi medence,vagy az úgynevezett „nagyhavasi gerinc” ami számos csúcsból (Horgas havas, Sík havas, Bocsásza, Mikó havas) álló 1600-1792 méter közötti vonulat alkot,hatalmas patkót formálva. Az erdőhatár feletti viszonylag lapos gerinc tavasszal a krókuszok virágzásakor teljesen lilává változik gyönyörű látványt nyújtva. A virágzásról már sajnos Cobrancoval kicsit lekéstük, (az májusban van) de azért még sikerült egy két szép példányt megörökítenünk.  A letérés után erdőben ereszkedve értük el a Golgota rétet ami viszonylag  kicsi,de annál szebb kis tisztás a fenyőfák között.

 A rétet elhagyva továbbra is a kék háromszögön haladtunk a Golgota-sziklák irányába. Az erózió által megkezdett sziklák pereméről több száz méter mély  Kígyók-szakadékába van lenyűgöző lelátás,

 ahol nevéből adódóan tényleg tanyáznak viperák a töredezett kövek között. Itt a mélyből időnként felhallatszik a Jozafát vízesés hangja is.

 A sziklákról szép a kilátás messzebbre is. Innen még a hegység legmagasabb csúcsa az 1849 méteres Nagy Bihar, de még a Rozsdás szakadék is kivehető a távolban.

 Szétnézés után jelzésünket követve hosszan tartó erős lejtőn ereszkedtünk le az Aló völgyébe.

A patakot elérve folyásiránnyal szemben felfelé

 egy rövid sziklamászás után értük el a hirtelen elénk táruló hatalmas Nagy Phaeton vízesést. Ez a vízesés a Bihar legmagasabb vízesése. A víz itt közel 80 méter magasból több lépcsősen zuhog alá a sziklákon gyönyörű környezetben.

 Rövid pihenő után jött a nagy durranás. A vízesés mellett láncokkal biztosított „via ferrata” úton kell mászni, több helyen függőleges, vagy ahhoz közelítő meredekségű sziklafalakon igen veszélyes terepen.

 Több kiugró életveszélyes párkányú szikla csábít az extrém fotók készítésére, amit persze mi sem hagyhattunk ki. Természetesen a kilátás innen is fejedelmi.

 Alig győzünk betelni a környezettel, míg közben végig a mellettünk dübörgő gigászi vízesés hangja és a tátongó mélység kísér minket. A sziklás részt elhagyva erdőben emelkedünk tovább, míg ismét el nem érjük megint a Bohogyő nyerget. Igen, ismét ugyanazt a letérő pontot ahol pár órája letértünk a piros jelzésről, ugyan is egy körutat tettünk meg a kék háromszögön. Innen a visszautunk annyiban tért el az ide jövőtől, hogy toronyiránt szúrós borókákon átvágva felküzdöttük magunkat a Mezőhavas csúcsára a szép kilátás reményében.

 Fáradozásunkat természetesen siker koronázta a szuper körpanoráma formájában testet öltve. Igaz borókázás

 közben Cobranconak felszakadt a lábán egy két sebe, amit a már azóta elhíresült  „Nem tervezett talajgyakorlat”-os videója kapcsán szedett össze még a túránk előtt. Ezt leszámítva sikeresen teljesítettük a délelőttre tervezett távot. Ezután a cserepes patak völgyében egészen a Nagy sebes (Dregán) völgyében fekvő cserepes erdészházig ereszkedtünk le gépjárműves segítséget igénybe véve. Itt az Eszmeralda forrás vizével oltottuk szomjunkat,

 majd friss vízzel feltankolva a kék kereszt jelzés mentén elindultunk megtámadni az 1792 m magas Bocsásza oldalában található Ördögmalom vízesést. Az erdészháztól bő óra alatt az ördögmalom patak völgyében folyamatosan emelkedtünk. Majd több érdekes kőfolyáson átvágva a meredek zuhatagos medrű patak mentén haladva értük el a hatalmas, Czárán által „Notre Dame Sziklái”-nak elnevezett sziklatornyok között két lépcsőben lezúduló igen bővizű vízesést. Természetesen fotókat is készítettünk

 és a jól megérdemelt müzli szeletet is elfogyasztottuk. Visszafele a végig lejtős útnak hála, igen gyorsan leértünk az erdészházhoz. Mivel még jó időben voltunk úgy döntöttünk, hogy autóval teszünk egy kört le a Dregán völgyén a víztározó íves gátjáig.

 A látványos betonszörny megtekintése és az azon való áthaladás után készítettünk pár képet,illetve snittet a lenyűgöző tájról,

majd a két völgyet elválasztó 1100 méter magas, bihar és kolozs megye határán fekvő hágón keresztül átszerpentineztünk a Jád folyócska völgyébe. Jádremeténél  balra fordultunk és Biharfüred felé vettük az irányt. Sajnos az aszfalt elfogyott ahogy elértük a Lesi tó duzzasztó gátját,

így a tó mellett már csak makadám úton haladtunk elég lassan, pedig még szerettünk volna megnézni a híres Jád-völgyi vízesések közül legalább egyet kettőt. Ez azért részben sikerült, bár közben ránk esteledett, így a Jadolina és a Lája (Jád völgyi menyasszony fátyol) vízesést már csak teljes sötétségben próbáltuk becserkészni, illetve bemutatni valahogy több, kevesebb sikerrel. Megjegyzem a Jád völgyében több szép vízesés is van, így lesz mit bepótolni a jövőben. A két vízesés már éjszakai programként való megtekintése után hamar felértünk Biharfüredre, ahol a már jól bevált táborhelyünket ismét felkeresve fáradtan eltettük magunkat másnapra.         

 

3. nap

Úgy tünik a bihari maciknak nem kellettünk eledelnek ezen az éjszakán sem,így másnap reggel épen és fitten úgy döntöttünk,hogy mivel az előző esti „forrásmustra” nem hozta a várt eredményt,ezért mindketten az ismétléses bemutatás mellett döntöttünk. Nem is vacakoltunk sokat, gyors pakolás után már úton is voltunk ismét a „Csoda Forrás”-hoz. Mivel szezon előtt voltunk, így szerencsére senki nem volt a forrásnál és nyoma sem volt a nyáron megszokott nagy tömegnek.

 Jól körbejártuk a látványosan lépcsős vízesésszerűen kiépített forrást, majd ott helyben jól meg is reggeliztünk. Mivel a napi tervhez képest már ekkor igencsak csúszásban voltunk, ezért gyorsan el is indultunk Biharfüredről. Út közben megálltunk jó pár érdekes és látványos helyen, ahol többek között szép kilátás nyílt a tegnap este bejárt Jád völgyére

 illetve táborhelyünk, vagyis a Kusztura nyugati leszakadásainak környékére. A Belényesi medence felé való szerpentinezés közben érintettük a remetei erdőmunkások balesetének emlékművét ,majd azt követően a hangzatos nevű, románul „Fintina La Puta Fetei”, azaz magyarul „A Leány Pinája Forrást”. Mielőtt bárki azt hinné, hogy esetleges pajzán gondolataink folytán Mi ketten találtuk volna ki Cobrancoval a forrás elnevezését, mindenkit megnyugtatok, tényleg így nevezik ezt a furcsa út melletti apró forráskát…  Miután letudtuk az autós szakaszt a Pádis Fennsík középső részén található Varasó menedékháznál hagytuk az autót. Innen indultunk a következő programpontunk a Boga Katlan felső peremének és környékének a megtekintésére. A Varasó-réten átvágva az alig fellelhető,piros pont jelzést követve,

félig meddig toronyiránt, látványos víznyelőket illetve  tebreket kerülgetve közelítettük meg a katlan nyugat felé leszakadó meredek sziklás peremét. Itt Pazar kilátás tárult a szemünk elé.

 Jól látható innen a távoli Béli-hegység, a Belényesi-medence,

 a Köves-Körös völgyfőjében fekvő Boga telep

 és a már régebben is említett nagyhavasi gerinc,

ahol még egy kis maradék havat is felfedeztünk. A sziklás peremet követve több helyen jó kilátópontokat érintettünk, köztük rövid erdős szakaszokon haladtunk át, ahol nagy medvehagyma ligeteken vágtunk keresztül. Miután megtaláltuk a meredek apró kavicsoktól igen csúszós lejáratot,

 megkezdtük az ereszkedést a szinte függőleges sziklafal aljában található Boga Csűr Barlanghoz.

 A barlang szája nem túl nagy,

 teljesen háromszög alakú. Állítólag elég nagy denevér kolónia otthona, de Mi ennek ellenére egyetlen egy példányt sem láttunk.

 Viszont szép cseppköveket annál többet, amik sok helyen karfiol formát öltve lógnak minden felé a barlang mennyezetén.

 Nem mellesleg jó hűs volt bent a kinti hőséghez viszonyítva, így még fel is frissülhettünk a barlanghoz vezető lejtőn való felmászás előtt. A meredek emelkedőn elég hamar felértünk, amin még Cobranco is csodálkozott. A meredek mászás után toronyiránt haladva becéloztuk az 1441 méter magasra kiemelkedő Varasó Havasa nevű csúcsot, ahonnan többek között az egész Pádis fennsík is jól belátható.

 Innen egyébként szinte teljes körpanorámás kilátás nyílik a környék hegyeire, völgyeire. Többek között a Pádis legmagasabb pontjára az 1641 méter magas Kék Magura vonulatára

és nem utolsó sorban az egyik délutánra tervezett programunkra a Mócok Templomára is,

ami a nevével ellentétben szintén egy impozáns hegy.  Illetve részben mégis templom is egyben,de erről majd később. Mivel továbbra is késésben voltunk a tervhez képest Cobranco szavaival élve „sovány malac vágtában” lecsörtettünk a Varasó-rét északi felébe, ahol becserkésztük a kicsike, de annál szebb Varasó-tavat,

ami az egész pádisi karsztfennsík egyetlen állandó állóvize. (Az „állandó” jelző itt lényeges, mert ezen a karsztvidéken létezik például tavasszal, hóolvadáskor komoly időszakos tó is a Ponor-réten, ami sokszorosa is tud méretben lenni a Varasó Tavacskához képest.) Mivel közeledett az itatásra ide hajtott nyáj és a barikat őrző pásztorkutya sereg, ezért rövid tószemle után elindultunk vissza a menedékházhoz mielőtt megkóstolták volna hátsó felünket a mogorva ebek… Rövid autós szakasz közben érintettük a Nagy Pádis-rétet, ahol szintén kereszteztük egy másik nyáj útját, de itt az autóból már bátran néztünk farkasszemet a kutyákkal. Különlegesség képpen még egy fekete bárányt is felfedeztünk a sok „hétköznapi” társa között. Továbbhaladva érkeztünk meg a fennsík „civilizációs központjába”, ahol található turistaház, étterem, kocsma, pár épülőfélben lévő panzió,stb.

 Turisztikai szempontból nézve pedig a felső-pádis turista útjainak egyik fő elágazó pontja. Itt felkerestük a villámcsapás által szerencsétlenül nemrég itt meghalt lengyel nászutasok emlékkeresztjét. A kis településszerűség felett viszonylag meredeken magasodik a már említett igen jó kilátással büszkélkedő Mócok Temploma, ami meghódítását természetesen Mi is beterveztük. Előtte viszont benyomtunk egy kis elemózsiát, hogy legyen energiánk a mászáshoz és a gyors Cobranco féle „löttyteszt” után neki is vágtunk a hegynek. Ahogy emelkedtünk, úgy nyílt a kilátás minden felé, többek között a Kalinyásza-rétre is, ami egy hatalmas havasi legelő.

 Az 1476 méteres csúcsról fejedelmi panoráma tárul a környékre. Innen minden fontosabb tereppont látszik, sőt szinte végig tudtuk követni az aznap eddig megtett túránkat is. A hegy tetejére a román ortodox hívők egy kereszttel egybeépített  esőbeálló-szerű „imahelyet” hoztak létre, ahol időnként valóban miséket is tartanak, gondolom egy jó erőben lévő turista,vagy hegymászó hajlamú pap segítségével. Így mondhatjuk, hogy ténylegesen templomként is funkcionál a hegy.

 A hegyről leérve egy magyar terepjárós csapat tanulmányozása kapcsán élőben csodálkozhattunk rá a ridikülös női turizmus szépségeire, amiről hosszasan lehetne értekezni,de röhögni még annál is többet… Ismét autós segítséget igénybe véve legurultunk a karsztfennsík lábánál található Boga-telepre, ahol immár alulról a katlan felől vettük szemügyre délelőtti sziklaperemen tett túránk útvonalát. Ezt követően a Smidl-vízesést kerestük fel,

 ami egy nagyon szűk és meredek sziklás kanyonból zúdul alá.

Még Cobranco kíváncsiságának engedve tettünk egy kis kitérőt felfelé a patakvölgyben,

 majd a Háromkirályok-vízesést vettük célba, ami egy másik mellékvölgyben található. Mivel a Boga-telep felől nincsen közvetlenül jelzett turistaút a vízeséshez, ezért tájékozódás céljából az út melletti kicsi kútszerűen kialakított forrástól célszerű elindulni, ahol pár autós parkolót is kialakítottak már. Tehát úgymond ismét toronyiránt indultunk el, bár nehéz dolgunk nem volt, mert csak a patakot kellett követnünk, néhol a medren át gázolva. Később egy éppen virágzó medvehagyma mezőn keresztül vezetett

 a mások által már igen jól kitaposott, bárki által jól követhető ösvény. Ez a virágtengeren átvezető rész rettentően tetszett Cobranconak. Az ezt követő hegyoldali  ”sárlépcsőzés” persze már nem ennyire, de azt a részt is hamar magunk mögött hagytuk és nemsokára meg is pillantottuk a lenyűgöző háromlépcsős vízesés legalsó tagját.

 Ez a vízesés a Bihar egyetlen olyan vízesése,ami mögé be lehet menni úgy, hogy az előttünk egy függönyhöz  hasonlóan hullik alá. Különleges élmény ez annak aki ellátogat ide.

 A felső két lépcsőt az időhiány miatt most kihagytuk, mert még sötétedés előtt meg akartuk hódítani a Boga-telep előtt közvetlenül a pádisra vezető út mellett égbe törő Bulz-követ, vagy más néven az úgynevezett „indián sziklát”. A második elnevezés onnan ered, hogy sokak szerint a sziklacsoportot oldalról az út felől nézve mindkét irányból az egy indián törzsfőnök vonásait formázza. Hát ami azt illeti van benne valami, de mivel már esteledni kezdett és a jelzés induló pontját sem találtuk hirtelen, ezért a „csúcstámadást” közös megegyezés alapján elnapoltuk. Erre a napra már nem maradt más hátra, mint felkeresni tervezett táborhelyünk mai helyszínét a Glavoj-rétet, ahol a már megszokott nyári nyüzsgés helyett nagy örömünkre kivételesen egyedül csak Mi készültünk táborozni.

A gyors sátorverés és a finom vacsora elfogyasztása után már alig vártuk, hogy méltán megérdemelt pihenőnket megkezdhessük a Vár-patak völgyében 1100 méter magasan fekvő, fenyőfákkal dúsan körbenőtt szép réten.

Egy esős és viharos éjszaka sikeres átvészelése után másnap reggel, amikor a Glavoj réten kibújtunk a sátrunkból ismét elég hűvös,de ezúttal még ráadásul párás időre is ébredtünk.

A sátrunk is elég vizes volt, ezért hagytuk még száradni. Közben menetrend szerűen áthaladt a rét meredekebb oldalában a közeli karámból kihajtott a szomszédos Ponor réti legelőre tartó birkanyáj és a barikat őrző kutyasereg. Reggeliztünk, majd elvégeztük azokat a dolgokat, amiket általában az „árnyékosabb” helyeken szokásos… Ez most szó szerint volt értendő, mert a szóban forgó „mellékhelyiség” igazi nomád módon, totálisan a fenyőerdőben, tehát igen csak árnyékos helyen van megácsolva. Sajnos közben a reggeli nap csak elég lassan szárítgatta a nedves sátrunkat. Cobranco ezért egy gyors kört szaladt a nagy nyári nyüzsgéstől mentes, most viszont igencsak kihalt Glavoj réten.

 Természetesen azzal a céllal, hogy kamerával is bemutassa a Bihart járó turisták körében elég közkedvelt táborozó helyet és környezetét. Még egy rögtönzött estlegesen medve ellen alkalmazható közmunkás szerkóra hajazó „védőöltözetet” is sikerült összehoznia, amit természetesen be is mutatott. Hát mit ne mondjak, ha medve lettem volna úgy meg ijedtem volna a látványától, hogy tutira ott helyben  raktam volna magam alá valami barnát és nem a deszka klozetban… Ezen bemutató és egy gyors sátor bontás után már robogtunk is lefele Boga-telep irányába a pár éve le aszfaltozott, igen szép és kanyargós szerpentin úton. Ott ugyanis már igen türelmetlenül várt ránk a látványilag egy nagy orrú, szigorú tekintetű indián törzsfőnököt formázó Bulz-Kő.

 Az előző estével ellentétben elég hamar megtaláltuk a szó szerint patakmederből

 induló jelzett turistaösvényt. A sziklakolosszus mellett igen brutális módon emelkedő ösvényen igencsak szenvedtünk,

 mert az izmaink bemelegítése nélkül ugrottunk neki a nap legelső legyőzendő feladatának.

 Ennek ellenére viszonylag hamar elértünk egy erdős nyeregbe, ahonnan már  rövid sziklamászás után felértünk a sziklacsoport egyik kilátópontjára.

 Innen jól látszanak Boga-telep házai

és a felette emelkedő szikla-amfiteátrum, aminek a tetején már járkáltunk az előző napi túránk során.

 Mivel a sziklacsoport több kilátóponttal is rendelkezik, átmásztunk egy másikra, hogy más irányból is szemlélhessük a környező tájat.

 A jó kilátás természetesen itt sem maradt el. Az üde zöld legelőktől kezdve

 egészen a fáktól dúsan benőtt völgyben kanyargó patakig és útig pazar látvány tárult elénk innen is. Én elég veszélyes módon még egy külön álló sziklaalakzatra is kimerészkedtem.

 Mászás közben még szép gyíkokat is sikerült látnom.

Nézelődés után egy másik úton indultunk lefele Boga-telepre, ami nem volt annyira meredek mint a felvezető út, viszont elég dzsungelszerű és aprókavicsoktól csúszósnak bizonyult.

 Még két, már a bőrömön mászó kullancsot is sikerült ártalmatlanná tennem, így szerencsére egyiknek sem sikerült megcsípnie. A kullancs-kaland után egy elég magas csalánmezőn is át kellett még vágni magunkat, de gond nélkül leértünk a kis üdülő telepre. A sikeres sziklabevétel után a „kört” bezárva visszamentünk az autóhoz, amivel ez úttal a Köves-Körös völgyébe bal oldalról befolyó Galbina-patak völgyét vettük célba. A makadám, kevesek által járt, sok helyen jó kilátással rendelkező

szerpentin úton egészen a Flóra-rét aljánál található romos erdészházig mentünk, ahol a Galbina patak völgye beszűkül és szurdokosodni kezd. A látványos szurdokvölgybe már természetesen gyalog mentünk tovább.

 Az út itt igen magasan megy a patak szintje felett és magas látványos sziklafalak kísérték utunkat.

 Még a Rozsdás-szakadék felől érkező időszakos vizeket levezető Száraz völgy befolyóját is sikerült levideóznunk, ami esőzés híján a nevéhez méltóan most is száraznak bizonyult.

 Elérve a makadám út patakon átvezető hídját ahol egy nagy szerpentin hurok is van, balra bevettük magunkat a sárga pont turista körútra,

 amin átmásztunk a Flóra rét felső részére. Innen tovább elég meredek ösvényen hagytuk el a rétet, majd az erdőben tovább emelkedve addig a pontig kapaszkodtunk, ahol a turista utak elágaznak a Galbina kitörés,illetve a Csodavár irányába. Ennél a pontnál egy alig járt (régi dupla sárga pont) ösvényt követtünk, ami felvezet a régen még Czárán Gyula által is használt barlanghoz, illetve a Galbina kőköz felett magasodó hatalmas sziklafalak peremére.

 A sziklafal több helyen tűhegyes tetejéről elég jó kilátás nyílik a szemközti sziklafalakra, valamint a környék hegyeire, de a mélyben zúgó, morajló patakot is megpillantottuk párszor.

 Ezt persze bárki megteheti, aki hozzánk hasonlóan arra hajlandó vetemedni, hogy ezekért a látványokért a zergék birodalmát meghódítja.

 Ezt szó szerint értve, ugyan is a sziklák tetején több helyen is találkoztunk eredeti zerge kakival, amit természetesen bizonyítékként le is videózott Cobranco. A „zergeb@szta” életveszélyes sziklákról leereszkedve visszatértünk a Flóra rétre, ahol ezúttal útba ejtettük a környék egyetlen forrását is az úgy nevezett E.K.E. forrást, amit annak idején az Erdélyi Kárpát Egyesület után neveztek el így. Miután feltöltöttük magunkat és kulacsainkat friss forrásvízzel, célba vettük az innen már nem messze hagyott autónkat. Az autóval a nemrég gyalog bejárt szurdokvölgyön megint felmentünk a hídig, ahol megállva a látványosan szép helyen egy jót ebédeltünk a már jól bevált és már előzőleg is bemutatott terülj-terülj asztalkánk segítségével. Táplálkozás után tovább indultunk felfelé az úton, ahol előbb útba ejtettük a „Lankás” nevű (Románul: luncsoara) erdészházat, majd felette a hágón átkelve a Cobles-patak völgyében immár az úgy nevezett „mócföldön” át ereszkedtünk jó pár kilométeren át szintén makadám erdészeti úton. A célunk az Aranyos folyó völgye volt, illetve az ott vezetett főút románul, Vertop, magyarul egyszerűen Bihar-hágó nevű nyerge.

 A hágótól nem messze található a már előzőleg is említett Rozsdás-szakadék. Az elmúlt 15 év alatt a sípályák, illetve az új felvonó miatt turisztikailag igen nagy fejlődésnek indult  hágót a belényesi medence felé elhagytuk el. Pár kanyar után viszont már láthatóvá válik a tájékoztató tábla a „Groapa Ruginoasa” felirattal ahonnan a turista út is indul az egyedülálló geológiai látványossághoz. Itt egy kisebb parkoló is van, így innen indultunk útnak a „Rozsda” felé. A turista út egy kisebb patakvölgyön folyamatosan emelkedik, elég kitartóan, de a városi koca turistákra gondolva nemrég kövekből lépcsőket raktak és a fákhoz korlátokat a gyengébbeknek még kapaszkodókat is rögzítettek. Cobrancoval azon elmélkedtünk, hogy itt  legközelebb már talán lehet, akár már pénzt is fognak kérni, de reméljük azért ez nem így lesz… A fák közül kiérve egy tisztáson folytattuk utunkat, de már csak alig emelkedve, majd elénk tárult a „hirtelen nagy semmi”… Pontosabban kiértünk a Rozsdás-szakadék szinte függőlegeshez közelítő meredek peremére.

 Innen szédületesen jó és látványos kilátás nyílik magára a hátráló erózió által ma is állandóan pusztuló látványosságra és természetesen a környező tájra is.

 A szakadék peremén az elmaradhatatlan alap ismertetésen túl még egyet poénkodtunk is az ismert „túlélő” Bear Grylls itt forgatott egyik a valóságtól (finoman fogalmazzunk úgy) eléggé eltérő tartalmú epizódján is. A látványt saját és a kamera memóriájában is eltárolva még egy élménnyel gazdagabban távoztunk a helyszínről. Immár megint „sovány malac vágtában” visszatértünk az autóhoz, mert az idő ismét eléggé elszaladt közben és még a Csodavár barlangját is fel kívántuk fedezni aznap. Ehhez előbb viszont vissza kellett érnünk a Glavoj rétre, ami valljuk be nem éppen pár száz méterre van innen. A visszaút sajnos több időt vitt el mint ahogyan terveztük, mert sok felé építették a tél által tönkre tett utakat, így már szinte sötétedett,mire elindultunk lefelé a Csodavár Kék ponttal jelzett útján. Sebaj, gondoltuk, addig legyen elég fény amíg kívül vagyunk a barlangon, bent meg nappal is éppen úgy világítani kell mint este, tehát „no problem”. Hát ehhez képest nem jött be amit terveztünk, mert a Vár-patak vízállása olyan magas volt, hogy képtelenség volt lejutni a Csodavár 78 méter magas „nagy portáléján”,

 vagyis a főbejáraton keresztül a hegyen  átvezető barlangba. Gondoltuk, ha itt nem is, de majd akkor a másik dolinából jutunk le a kisebbik barlanglejáraton. Buzgón át is mentünk gyorsan a már szinte vaksötétségben, de ott meg még a télről el nem olvadt hó maradéka állta utunkat a barlangi patak hangjától morajló mélység felé. Így hát bölcsen most nem vállaltuk be a leereszkedést.

Tehát Cobranconak ismét kimaradt ennek a különleges a hegy alatt átvezető patakos barlangnak a meghódítása, így mindenképpen lesz miért ide visszatérnie a jövőben… Kicsit csalódottan, de koránt sem kedvünk szegetten indultunk vissza az előző napi táborhelyünkre a megunhatatlan Glavoj rétre. Ugyanis ott már figyelt egy rakás fa, ami csak arra várt, hogy tábortüzet rakjunk és megsüssük az otthonról (előrelátó módon) pontosan e célból hozott házi mangalica szalonnát. A vacsora igen jól esett mind a kettőnknek, mert azért valljuk be, elég jól sikerült elfáradnunk ezen a napon is. A tábortüzes kajálást követően ismét sátrunkban elvackolva eltettük magunkat a következő, szintén igen eseménydúsnak ígérkező napra.

 

5 nap

Másnap reggel nem terveztünk sokáig maradni a már jól bevált táborhelyünkön, mert utolsó napi programunk szerint úgymond „hegységváltásra” készültünk. Mivel a hosszúra nyúlt esti program miatt a tervezettnél kicsit sikerült tovább aludnunk, ezért a reggeli elfogyasztását az idő hiánya miatt ezúttal kicsit későbbre toltuk.

Így a hajnali harmattól már megint igen nedves sátrat is szuperszonikus sebességgel szárítgatás nélkül bepakolva az autóba, már indultunk is következő programunk helyszíne felé. A Glavoj-rétet elhagyva az autóval már többször érintett Bál-réten a pádisi menedékház fele fordultunk. A már előzőleg bejárt üdülőtelepet elhagyva a közeli hágó tetején (ami Bihar és Kolozs megye határa is egyben) hirtelen véget ért az aszfaltozott út. Ennek az időhiány miatt nagyon nem örültünk, mert már két éve el kellett volna készülnie (EU-s pénzekből) ennek az útszakasznak a leaszfaltozásának. Hiába na, lopják rendesen arra felé is az uniós pénzeket… A hágó után szerpentinezés közben lassan leereszkedtünk a Pádisi karsztfennsíkról.

 A táj kinézete innen teljesen megváltozott. A kihalt vadonon keresztül kanyargó úton az autóval többször kellett igen komoly, néhol majdnem az autó alját érő vízmosásokon átgázolnunk. Ezen a részen még viszonylag sok el nem olvadt, télről megmaradt havat láttunk, még közvetlenül az út mellett is. Ponor-Ék közelében áthaladtunk az itt még eléggé vad folyású Szamoson, majd a folyóvölgyet követve értük el az apró Boda Pilii települést. Innen a semmit sem javuló félkész utunk a Szamos fő folyását elhagyva, egy oldalvölgyben folyó Firei nevű hegyi patakot követett, majd szerpentinezve felkapaszkodtunk az 1250 méter magas Prislop-hágóra. A hágót elhagyva egészen Havasrekettye településig ereszkedtünk a kanyargós úton. Igaz, innentől ismét van aszfalt, de Mi a falu központjában balra fordulva letértünk egy másik erdészeti útra, amin pár kilométeren keresztül ismét patakvölgyet követve folyamatosan emelkedve haladtunk a Rekiceli, vagy más néven a Havasrekettyei Menyasszony Fátyol Vízesésig.

 Itt nekiláttunk reggelizni, mert már elég éhesek voltunk, ám pár perc múlva érkezett két román újgazdag fószer egy qvadon és innentől kajálás helyett kitört belőlünk a röhögés… Történt ugyanis, hogy az egyik qvados fickó a gépet nem kímélve minden áron át akart menni egy a vízesés mellett pár méterre épített fakerítés 80 cm-es átjáróján a 85 cm széles kvadjával… (Gondoltuk a kvaddal akarta magát lefényképezni közvetlenül a vízesés előtt.) Kapartatta, ugratta a kvadot, kormányzott jobbra, balra, stb, míg közben a társa irányítgatta. Ez ment vagy két három percig, mire rájöttek, hogy  a szerencsétlen gép mégis csak szélesebb pár centivel mint az átjáró. Persze ezt még egy óvodás is fel tudta volna mérni egy pillantással, de nekik kettőjüknek is legalább két perc kellett ehhez. Cobrancoval gyorsan meg is állapítottuk, hogy az újgazdagoknak a pénzzel együtt azért eszet még nem adnak Romániában sem… A kajálásos röhögés után Mi is közelebbről szemrevételeztük az Erdélyi Szigethegység legbővízűbb vízesését,

 ami nem cáfolt rá hírnevére, mert pontosan hóolvadáskor sikerült megszemlélnünk. A vízesésmustra után visszatértünk Havasrekettyébe, majd immár aszfalton tovább folytattuk utunkat  az útról is többször látható Vigyázó 1836 méteres csúcsának árnyékában. Ez a környék már a magyarok lakta Kalotaszeg tájegységhez tartozik, így immár magyar nevű havasalji falvacskákat érintve haladtunk egészen Sebesvár faluig (románul: Bologa), ahol megszemléltük a helyi, szépen helyreállított magán vízimalmot és a patak vizének áramlását kihasználó elmés „mosógépet” is.

 A faluban nevéhez méltóan tényleg van egy (bár igaz romosan), de ma is álló középkori vár, ami rövid pár perces mászással meghódítható az út melletti parkolóból is. Sajnos Mi az idő hiánya miatt ezt a kis várat kihagytuk, bár láttuk az útról az épen maradt kör alakú kúpot formázó tornyát. A falut elhagyva elértük a Sebes Körös völgyében futó E60-as főutat, amire balra fordultunk rá  a Király-hágó, illetve Nagyvárad irányába. Áthaladtunk Csucsán, ahol Ady Csinszkájának a kastélya is található. A kastély közvetlenül az út mellett egyébként látható is. Csucsát elhagyva a Király-hágón átkelve egészen Köröstopáig (Topa de Cris) gurultunk.  Itt  balra letértünk a szerencsére még ma is magyar többségű Rév (Vadu Crisului) felé, majd a központot elhagyva és a vasutat Kolozsvár irányába követve egészen a település szélén található sportcsarnokig autóztunk. Az autót itt hagytuk és innen immár a kék pont turista jelzésen gyalog vetettük be magunkat a Királyerdő-hegység lombhullató erdős vadonjába. Célunk az volt, hogy a Sebes-Körös egyik igen látványos áttörését a Révi-szoros szurdokvölgyét és szűkebb környékének természeti látványosságait egy körút megtételével megtekintsük. Előbb erdőben emelkedtünk kitartóan, majd hirtelen a folyó jobb partja felé magasodó sziklák peremére értünk ki, ahonnan pazar kilátás nyílt a szűk völgyben kanyargó folyóra

 és az a mellett vezetett Nagyvárad-Kolozsvár vasútvonal sínpárjára.

 A sziklás peremen és erdőben felváltva haladva jó pár szebbnél szebb kilátással rendelkező magas kilátópontot érintettünk,

majd a szoros közepe táján elkezdtünk ereszkedni. Itt egy rövid letérő után a sziklafal oldalában felkerestük a Piros-barlangot, ami a környező kőzet pirosas színe után kapta nevét.

 A barlangtól több kemény sziklamászó útvonal is indul, de mi ezek használatát meghagytuk más, ezen sportágban jártas egyéneknek. A barlangtól „seggen csúszós” igen meredek ösvényen tovább ereszkedtünk egészen addig, míg el nem értük a szoros közepe környékén 1906-ban épült vasútállomást,

 amit anno kizárólag a túlparti Zichy cseppkőbarlang látogatóinak hoztak létre. Itt az állomás mellett közvetlenül a Sebes Körösön egy híd is található, aminek elődjét még az Erdélyi Kárpát Egyesület építette.

 A hídon átkelve, majd az ösvényen jobbra fordulva a meredek sziklamászó útvonalakban igen gazdag sziklafal mellett haladva nem sokára elértük a Révi Szoros egyik  fő látványosságát az 1903 november 10-én robbantással megnyitott bejáratú Zichy Cseppkőbarlangot.

 A barlangból kifolyó patak mellett épült kis faháznál, a barlang látogatóinak  kb. 150 forintnak! megfelelő belépő díjat kell fizetni. Mivel a környék sok, részben szintén Czárán Gyula által épített turistaútja is itt fut össze, így a viszonylag sok útba igazító tábla is a házikó oldalán kapott helyet. Szerencsére magyarul is ki vannak írva az útirányok, így eltévedni még a „kocábbak” sem nagyon tudnak. Kipeneltük a kötelező díjat, amiért cserébe a barlang meglátogatásának idejéig kaptunk kobakvédő sisakot is, amit felvéve totál úgy néztünk ki, mint valami amatőr bányászok. Előkaptuk a fejlámpákat és már gyorsan támadtuk is meg  a mélységbe vezető bejáratot,

 ami ezúttal nem a pokolba, hanem egy többszintű, földalatti patakkal tarkított csodaországba vezetett. Az egyébként szépen kivilágított és kiépített barlang rendkívül gazdag meseszép cseppkövekben.

 Egyaránt vannak benne szűk járatok és tágasabb termek is, de rendkívül érdekes a többszintű járatrendszer is, amik között több helyen igen komoly szinteket leküzdő lépcső rendszerek vannak megépítve

. Arról meg nem is beszélve, hogy egyes helyeken síri a csend, míg máshol a földalatti vízesés hangjának morajlása, vagy akár a  föld alatti patak szelíd csobogásának hangja váltakozik.

 Igen látványos cseppkőbarlang, ami ráadásul viszonylag elég hosszan járható. Aki erre jár, annak semmiképpen nem érdemes kihagynia!

 A hűvös barlangból kiérve elég meleg fogadott minket. A bányász cuccot leadva tovább haladtunk a régi, még ifj.gróf Zichy Ödön által épített, mára igen lepukkant állapotú, hajdan szebb napokat is látott, volt turistaház és étterem mellett. Ezek a régi épületek sajnos mára már a nem megmenthető életveszélyes kategóriába tartoznak, úgy tönkre vannak menve, pedig jobb sorsra lennének érdemesek, mert gyönyörű helyen fekszenek. Az épületeket elhagyva a folyó bal partján

 lefelé a régi Czárán-féle ösvényen jó pár száz métert tovább haladva értük el azt a pontot, ahonnan az igen jó kilátással büszkélkedő sziklára felvezető ösvény kiágazik a folyó mellett haladóból.

 Innen a piros ponton  meredek kanyargós ösvényen haladtunk felfelé.  Útközben öt kisebb nagyobb barlangot, (Pl : Kecske,Defenc 1,2,3 ,stb barlang

 majd egy látványos keskeny sziklahasadékot is érintettünk, amin érdekességként még az ösvény is áthalad.

Fárasztó mászás után felértünk az igen tagolt nehezen járható tarajos sziklatetőre, ahonnan talán az egyik legjobb kilátás nyílik a szorosra és a folyó túlsó partján magasodó, előzőleg már bejárt látványos hatalmas sziklafalakra,

 többek között a Tündérvár nevezetűre is.

Közben az alattunk tátongó mélyben a viszonylag sűrűn elhaladó vonatok kerekeinek kattogása és az alagutak előtt fegyelmeztető füttyöt adó mozdonyok furcsán visszhangzó, alföldi fülemnek elég szokatlan hanghatásokat produkáltak a szoros magas sziklafalai között visszaverődve. Fent a sziklák tetején egy jót ebédeltünk, miközben a tájat szemléltük.

 Még pár elhaladó vonatot is sikerült lefényképeznem több, kevesebb sikerrel. A kajálás és az elmaradhatatlan „csúcs csoki” elfogyasztása után a már bejárt úton leereszkedtünk a szikláról folyószintre,

majd visszatértünk a romos turistaházhoz, ahol éppen esküvői ruhában fotózkodó ifjú házasokba  botlottunk.

 Ők is a cseppkőbarlangból kifolyó és magasból közvetlenül a Sebes Körösbe lezúduló vízeséshez igyekeztek,

amit Mi is meg akartunk nézni közelebbről. Le is másztunk egészen a vízesés aljáig a folyószintre és közelebbről is megszemléltük

 az akár a túloldalon elhaladó vonatok ablakából is jól látható vízesést. Ezek után a hídon át visszatértünk az állomásig, ahonnan a folyásirányt követve a vasút mellett indultunk vissza Rév település irányába. A románul egyszerűen csak „Pestera” (Magyarul: Barlang) nevű állomást elhagyva ismét megnéztük az immár túlparti vízesést,

 majd a vasutat követve áthaladtunk a szoros rövidebbik vasúti alagútján, majd ezt követően a már említett „Tündérvár” sziklái alatt elhaladva,

 ügyelve az elhaladó szerelvényekre is egészen a Révi sportcsarnok mellett hagyott autóig gyalogoltunk.

 Ismét rövid autós szakasz következett, de ezúttal csak a szomszédos településig, Vársonkolyosig. Ugyanis a Sebes Körös egymás után két lépcsőben illetve két helyen töri át itt a Királyerdő hegyeinek vonulatait.

 Először  Sonkolyosnál, majd pár kilométerrel lejjebb Révnél. Mivel a Révit már felfedeztük, úgy döntöttünk, hogy bár már lassan kezdett sötétedni, de talán még azért belefér estig a Sonkolyosi-szoros is ebbe a megint igen hosszúra nyúlt napba. Sonkolyos után folyásiránnyal szemben haladva a vasúti átjárónál jobbra tértünk le az aszfaltos útról.

 Innen makadám úton a síneket követve, majd a sonkolyosi vasúti alagút bejáratát elhagyva a Sebes Körösön átívelő függőhidak mellett a folyóparton egészen a „Zenovia” nevű menedékházig jutottunk. Ez a kis apró,1903-ban épült menedékház közvetlenül magányosan a folyóparton áll igen szép környezetben és manapság is működik. Itt a folyó egy viszonylag nagyívű sekély kanyarulatot tesz.

 A túlparti hatalmas sziklafalban közvetlenül a folyó felett egy hatalmas barlang szája tátong, ami nem más, mint a Nagy Magyar Barlang bejárata. A barlang egyébként egy látogatható cseppkőbarlang, ahova az egyik függőhídon juthatunk át a menedékháztól, miután megváltottuk a belépőnket.

 A barlang, mivel csak délután négyig volt nyitva így természetesen kimaradt, de a ház felőli oldalon levő „Zenovia Fal” nevű, főleg kezdő sziklamászók által szintén kedvelt kisebb sziklafalra oldalról egy ösvényen is fel lehet menni. A viszonylag kis méretekkel rendelkező sziklafal tetejéről, igen szép kilátás nyílik a kanyargó folyóra és a környező túlparti jóval magasabb sziklafalakra is.

 A környék egyébként nyáron igen felkapott piknikező helye a környékbelieknek. Még néha kisebb koncerteket, bulikat is tartanak az ott grillezőknek, illetve a sekély vízben lubickolóknak. A szorosban három függőhíd is van. Az egyiket már említettem, a második a túlparti Misid nevű időszakos patak völgyébe vezet. Ebben a völgyben túrázva nem árt az óvatosság, mert a porló nyáron felmelegedő sziklákat kedvelik a viperák. A harmadik függőhíd (ami Sonkolyoshoz a legközelebb van) előbb egy közvetlenül a folyóparti rétre vezet át, ahol nyáron szintén sokan szoktak piknikezni,

de itt még más különlegesség is van. Ugyanis a rét mellett van egy viszonylag kicsi barlangszáj, ahonnan erős légáramlat érezhető. Ez pedig nem más, mint az úgynevezett Szelek-barlangja, ami egész Európa egyik leghosszabb, már több mint 50  kilométeres (!) hosszúságban feltárt barlangrendszere. Ennek az egyébként látogatók előtt lezárt (külön bejelentkezéssel azért látogatható egy szakaszon) barlangnak a bejáratát szerettük volna még az est leszállta előtt Cobrancoval megnézni, de sajnos közben eleredt az eső és ránk is sötétedett, így sajnos e barlang bejáratának felkeresését is kihagyni kényszerültünk. Helyette próbáltunk még egy két félhomályban készült snittet felvenni a környékről több, kevesebb sikerrel. Már szinte vak sötétben mentünk vissza a függőhídon át az autóhoz. Majd az E60-as főútra visszatérve elindultunk Nagyvárad irányába hazafelé. Még utoljára Berettyóújfalunál a már első napról megismert benzinkútnál ismét megálltunk és felvettünk egy záró snittet a többnapos túra összegzése céljából, ami úgy gondolom elég jól sikerült, még annak ellenére is, hogy jó pár tervezett helyszín, természeti látványosság felkeresése, bemutatása ezúttal is sajnos kimaradt. Ettől függetlenül mindenkinek csak ajánlani tudom ezt a páratlan szépségekkel megáldott környéket.

Köszönöm mindenkinek, aki vette a fáradságot és időt nem kímélve végigolvasta ezt a túrabeszámolót!      

                                                                          Üdvözlök mindenkit, tisztelettel: Bihargó

Ajánlom mindenkinek az utat. Részletesebben lásd a  és a .