Túrabeszámoló 2012

Jó ideje nézegettem Cobranco honlapját,túrázgatásait,itthon,Európában.És bár elég aktivan bringázok,országutival,montival is egyaránt,de,többnyire csak helyben.Úgy gondoltam be kéne vállalni egy ilyen többnapos vadregényes kalandot,amiket a videókon láttam.
Kapcsolatba léptem Cobrancoval,aki közölte, pont egy túrához keres túratársat,de mivel egy vagyok a sok jelentkező közül,néhány teszten át kell menni.Két alkalommal összefutottunk,egy Bükki,meg egy Szlovák egynapos túra erejéig.Aztán csönd,már le is tettem róla,hogy ebből lesz valami,majd 2012. áprilisában hivott, a Balkáni terv kész,akarok e betársulni.Sokat nem morfondiroztam,ezt a lehetőséget nem szalaszthatom el,bár én inkább az Alpokba akartam menni,a Balkán túl egzotikusnak tünt akkor még,igy utólag azt mondom,igen jó döntés volt.

 

Részletes leirás:

Estefelé indulunk Miskolcról autóval,az irány nem túl bonyolult,végig dél, az éjszaka nyugodtan telik. Hajnalban érünk a szerb hegyek közé, megállapítjuk: ez a környék is megérne egy bringatúrát. Ide vissza kell jönni, szurdokok, folyók, kanyonok, remek hely , van bőven látnivaló.

 Aztán a Montenegrói határ és Bijelo Polje egy kis város a hegyek közt.Mivel Privljeva felé kellett volna mennünk, elvétettük az elágazást,”Nem kezdődik túl jól…”-gondoltam,mindegy,legfeljebb egy kis kerülő. Tovább autózunk, Zabljak az úticél ,igazi turistaparadicsom. Megtaláljuk a kempinget/Razvsije/, az autó nyolc napig itt marad, mi pedig kerékpáron nekivágunk a nagy kalandnak.

 

1. nap

Indul a túra.

A Durmitor Nemzeti Parkkal kezdünk.Igazi magashegység,2000-es csúcsokkal.A központi régióban  bringázunk a táj lenyűgöző .Pár éve húztak egy vékony aszfaltcsíkot a régi karavánút nyomvonalára,csodálatos vonalvezetésű szerpentin,a forgalom nulla,pedig szombat van.Mintha az Alpokban lennénk,bár a hangulata merőben más.

A mászás nem különösebben kemény,ezerötről-ezerkilencre kell feltornászni magunkat,ami nem nagy feladat,igaz kialvatlanul,de nincs gond,igazándiból lefoglal a táj szépsége.

Az idő fantasztikus,hidegfront után,igy lőttük be.

1907méteren van a hágó/Durmitor-sedlo/

körös körül havas csúcsok, mély völgyek és a legmagasabb pont a Bobotov Kuk 2522 méteren.

Gurulás, és ismét egy 1800-as hágóra kapaszkodunk,olyan,mintha valami vulkán kráterében tekernénk,ami persze nem igaz,hamisítatlan mészkővidék hever a lábunk előtt,illetve úgy fogalmaznék,bringánk kerekei alatt.

Az út két oldalán 3 méteres hófalak közt haladva,a verőfényben szinte eyxtázisban vagyok,annyira tetszik,pedig ez még csak az első nap.Érdekes geológiai képződmények mindenfelé,csattognak a fotók.

Lakott terület nem sok van,az egyetlen jelentősebb település Trsa,nagyságrendileg Dusnokpuszta felét talán megüti.Itt megejtünk egy ebéd és vacsora közti átmenetet.

Bár a táj továbbra is "holdbéli",nagyon élvezzük.Majd ismét gurulás következik,ezúttal már kiadósabb,

 hosszú kanyargós lejtökön érünk le a Piva tóhoz .

A magasból pillantjuk meg ezt a csodálatos szépségű vadregényes természeti csodát.

Az út,sziklába vájt szerpentinben cikázik lefelé.

 Függőleges sziklák közt kanyarog a felduzzasztott folyó,

szemben a Maglic hófedte csúcsa tetézi az egyébként is hihetetlennek tűnő látványt. Számtalan alagúton áthaladva érjük el a gátat,szédítő látvány.Európa egyik építészeti csodája,természetesen még a Tito korszakból.

Ezerméteres sziklák közt lent a mélyben a kanyargó kék szalag üvöltve robajlik, félelmetes. Európa második legmélyebb kanyonja,de az elsőért sem kell túl messzire menni,itt van pár kilométerre a szomszédban,a Tara-szurdok.

Folyamatosan veszítjük a szinteket,jó 15 km elteltével újra a folyó mellett tekerünk.

Scepan Poljéban,ami egyben a bosnyák-montenegrói határ,

egy kempingben töltjük az éjszakát, az alvásra nem kell biztatás.
 

 

2. nap

 Reggel még egy rövid álmélkodás a kempinget körbeölelő hegyekre,

 és elindulunk. Bosznia Hercegovina az úticél.

Rövid gurulás után a Driva folyónál vagyunk/itt folyik össze a Tara és a Piva folyó/, itt a határ,tulajdonképpen a hídon.

Sajnos a kemping kutyája is érdeklődés mutat a túra iránt, és kellő elszántsággal, határozottsággal lép át az ország határon.Furcsa módon tőle nem kérik az útlevelet. Tíz - tizenkét kilométeren, nem kicsit kifáradva követ minket. Szerencsére mikor már kezdett terhessé válni a helyzet, a gazdi visszavitte az ebet. Nyugodtabban haladhattunk, a kék színű folyó mellett.

Focsába érve találkoztunk először a háború nyomaival. A híd, melyen átkeltünk, ideiglenesen volt járhatóvá téve,a középső gondoláját felrobbantották,most egy nem túl bizalomgerjesztő pontonos megoldással foldozták össze.

Szlovák rendfenntartó katonák őrzik,még mindíg 15 évvel a háború befejezése után,érzékeltetve velünk,hogy még mindíg nincs rendben minden.Mikor megtudják magyarok vagyunk,testvérként üdvözölnek,amin némiképp meglepődünk,dehát,végülis egy ország voltunk ezer évig,nem igaz.A cseverészés jótékony hatása mindenképpen az,hogy átengednek,egy-két instrukcióval ellátva a környékbeli akna helyzettel kapcsolatban.

A híd túloldalán indulunk szemben a folyás irányával. Az út emelkedik a nap süt ezerrel. Néhány liter víz elvesztése, és pótlása

s fent vagyunk a Tjentise hágón.Ez egy közbülső magaslat,még lesz egy nagyobb is. Kis nézelődés, a szemközti hegyek pazar látványt nyújtanak ,

néhány fotó és irány lefelé.A önfeledt gurulást,és a gyönyörű tájat néha egy-egy szétlőtt,kiégett ház látványa szakitja meg,háát,nem dobodunk fel tőle. Leérve találunk egy kellemes teraszos kis vendéglőt.

A neve „Makadam”/szerencsére az út nem az/, árak alacsonyak,nemzeti étel,Csevap,4 euró,és ebben már minden benne van!.

 Megebédelünk, teli pocival indulunk a Sutjeszka völgyben.

Oldalt óriási hegyek meredeznek.Lépten-nyomon történelem,most éppen a híres-hírhedt második világháborús Sutjetskai-csata helyszinén találjuk magunkat.

 Hosszú kanyargós úton emelkedünk egyre feljebb. A forrásoknál frissítünk

 és gyönyörködünk a lélegzetelállító , fölénk tornyosuló sziklák, hegyek látványában.

A hangulatunkat némiképp árnyalja az út mindkét oldalán”Mine”/Aknaveszély/ figyelmeztető táblák sora,mely szörnyű mementója az itt dúlt polgárháborúnak.

A nyeregre vezető út igazi vadon,sehol egy lakott terület,az út minősége változó.

 A Cermeno hágóra felérve 1300m kis pihenő, fotózás ,

a forrásnál vízkészlet feltöltés és ismét gurulás.A táj hirtelen megváltozik,mintha már nem is azon a földrészen lennénk, kopár sziklás fennsíkra érünk a Gatacko jezero kék vize tárul elénk. Leérve a városba tudatosul , itt kell töltenünk az éjszakát,a montenegrói határ már elérhetetlen célnak bizonyul.Kemping,szálláslehetőség sehol,marad a vadkemping.Ezzel nem is volna baj csakhogy, a környék még nem teljesen aknamentesített.A kiszemelt helyeket a helyiek nem ajánlják. Végül, gyerekek segítségével sikerül találni sátrazásra alkalmas helyet,egy szétlőtt biohotel tövében,

bár figyelmeztettek,ne nagyon kóboroljunk,mert veszélyes.Vegyes érzésekkel tértünk nyugovóra,járnak a gondolataim,de végül a fáradság győz.
 

 

3. nap

Miután az éjszaka nyugodtan telt, tehát eszmélve ebben a világban ébredtünk,Cobranco meg is jegyezte: "Bombajó táborhely volt",

 útnak indulunk. Természetesen még mindig Bosznia területén. Rögtön egy kis tévelygés,ugyanis a tervezett határátkelő nem létezett.Egy kis útvonalmódositás után,a hegyeket elhagyva a kontinentális éghajlaton, mészkősziklás fennsíkon közel 900 méteren rójuk a kilométereket.

 Források nincsenek az ismert okok miatt, csak a meleg üdítő és kevés viz, ami 40 c fokos, de inni kell. Biljecába érve pótoljuk víz készletünket . A kisvárost elhagyva az út emelkedik,

 a Biljecko jezero ill. tóhoz érünk. Hihetetlen kék színű hatalmas tó, szigettel a közepén.

Az út pedig folyamatosan emelkedik. Egy magaslaton Ortodox templom figyeli a tavat , és a mögötte látható távoli havas csúcsokat. A Montenegroi határra érve okmány ellenőrzés, és indulás tovább, még mindig felfelé víz nélkül. Kemény az élet 40 c fokban, de Isten velünk van. Egy kis településen találunk boltot hűtött italokkal. Csinos fiatal? feketehajú nő az eladó, mint ahogyan errefelé jellemző. Aztán útépítés tíz kilométeren, ez egy tortúra, két óránk ment rá a zötykölődésre.

Ezt elhagyva az aszfalton újra jól haladunk,de ismét emelkedik az út,nemsokára találunk egy forrást és egy kis tavat,egyfajta oázis a kőrengetegben.Még észbe sem kaptam Cobranco bent van a vizben,természetesen fürdés, ivás, és újra gurulás.Majd újra mászás.A kontinentális éghajlatot módosítanám sivatagira,már ami a hőmérsékletet és a páratartalmat illeti. Grahovónál jó minőségű, de igen lejtős úton száguldunk 70km-es sebességgel,

de minden lejtőt emelkedő követ,patakok sehol,a kilóméterekért meg kell küzdeni. Újabb, a tengerpartot szegélyező magas hegylánc állja utunkat ,természetesen keresztbe,ha valaki nem találta volna még ki.

Egy alagút előtt megállunk egy kis fogadónál, kis pihenő, üdítőt és kaját szeretnénk, az nincs. Így a kis teraszon az otthonit kellene elfogyasztani, de ezt a néhány macska és kutya számomra lehetetlenné tette.Cobrancot ez nemhogy nem zavarta,még élvezte is a közös vacsorát az állatokkal. Hétszáz méter magasan haladunk tovább mikor megpillantjuk a tengert.

 Szinte hihetetlen a látvány, előttünk a csodálatos szépségű Kotori öböl.

 Nem nehéz kitalálni száguldás következik. Alagutak, hidak, fotózás,

 és lent vagyunk a tenger szinten. Bámészkodás után szállás keresés.Cobranco profi ebben. Egy kis mellékúton találunk üres telket, amit fák és bokrok vesznek körül.Mint később kiderült,ez volt az egyetlen alkalmas hely nyolcvan kilóméteres körzetben.Szürkületben besunnyogtunk,majd irány a hálózsák.

 

4.-5.nap

 Az éjszaka zavartalan volt , reggel a szomszédból jövő fűkasza zaja ébresztett,amivel nem is lett volna baj,mert úgyis fel akartunk kelni,de 5-kor?

Herceg Novi az úti cél,de persze először egy hajnali fürdés a tengerben,ami valljuk be,nem volt még igazán meleg,söt fogvacogtatóan hideg volt.

A tengerparton kanyarogva igazi hamisítatlan mediterrán hangulatú települések váltják egymást. Virágzó bokrokkal, pálmákkal,szegélyezett nyaralók,

 apartmanok, szállodák mellett ,

előtt bringázunk. A városba érve felmegyünk a várhoz a kilátás pazar.

Cobranco kamerázgat egyet a várban,

én vigyázok a bringákra a hüvösben,sose lehet tudni,a környéket nem ismerjük. A tenger, a szép park, az Ortodox templomok,

a rengeteg szép virág, a minaretek, leírhatatlan élmény. Aztán a nap hátralévő részén vissza felé haladva megkerüljük a Kotori öblöt.

Leirhatatlan a látvány.Európa legdélibb fjordja méltó hirnevére,

egekbe nyúló sziklafalak,a tenger mélykék vize,ősöreg falvak,templomszigetek,

…tovább nem részletezem,ezt látni kell,ha élőben nem is,de a Cobranco álltal készitett útifilmben mindenképpen.

Az idő és a víz hőfoka kifogástalan. Úgyhogy beiktattunk néhány kellemes hűsítő fürdőzést.

Kotor városán gyorsan áthaladunk,mondván,holnap úgyis útba esik megint.

Budva felé nagy forgalmú úton,de baj nélkül bringázunk. Jobbra a repülőtér,valahol szálláshelyet kell nézni. Ez a hely lápos, mocsaras, a madár ill. a növényvilágnak, na és a szúnyogoknak a hazája. Egy elhagyatott épületre akadunk, szemrevételezve alkalmasnak tűnik az éjszaka eltöltésére,na meg nincs más. Birtokba vesszük, lepihenünk, már a beszélgetés akadozik az álmosságtól, szinte öntudatlan az állapot, mikor fékcsikorgás, ajtócsapkodás zavarja meg a nyugalmat. Aztán női kéjes sikolyok és egyéb ebbe a műfajba tartozó hangok,és elmennek. Újra csend, megpróbálunk aludni. De nemsokára ismét autó, fék, ajtó, kiabálás veszekedés, és ezek is elmennek.Na igen,szombat éjszaka,tengerpart,közel a diszkó,…zajlik az élet.

Zűrös éjszaka után zűrös a reggel, fáj a térdem. Az eredeti tervet, a hegymászást nem tudom bevállalni,a mai nap kemény lett volna,Lovcén Memzeti Park,1600m-es szintemelkedés,én meg itt állok lepusztulva,Cobranconak felajánlottam menjen fel egyedül,végül úgy döntött nem hagy cserben, egy alternativ útvonal mellett döntöttünk közösen.Irány a tengerpart Budva .

 Bár felé a tenger mellett vezető úton laza napot tartunk.-gondoltuk, még akkor,de aztán hamar rájöttünk,a tengerparti út bizony fel-le,és nem csak kétszer.Szerencsére a térdem/valami csoda folytán/ javulni kezdett.Sorba jöttek az ismert adriai üdülőhelyek,

Jazz,

Budva ,

stb,

mi meg halmoztuk az élvezeteket,fürdés-fürdés hátán,ránk is fért a 40fokos melegben.

Tito hajdani rezidenciája,a Sveti Stepan hivogatóan csalogatott lent a mélyben,de az oltári hőség ezúttal megálljt parancsolt,

majd legközelebb,mert azt ugye mondanom sem kell,hogy,már akkor eldöntöttük, ide vissza kell térni,ha törik,ha szakad.

Bárba érve,egy kis városnézés,nem egy nagy durranás,amolyan iparváros,kikőtő.

Van itt néhány kimustrált hadihajó-szerüség,Cobranco szerint ez egy működőképes flotta,én inkább roncstemetőnek néztem.Már igencsak esteledett, ismét sátorhely keresés. A város szélén jó kis füves tisztáson meg is találjuk a megfelelő helyet.

A pihenést itt a változatosság kedvéért a szomszédból éjszakára elengedett nagyméretű eb próbálta megzavarni, majdnem sikeresen.
 

 

6. nap

 Búcsú a tengertől és Bár- tol,

még reggel egy jó csobbanás a kellemesen meleg tengerben,

még néhány jó fotó a pálmák és virágzó növényekről a színpompás parti sétányon,

 és indulás. Virpazar a következő cél, hegymászás következik, de ez már nem lep meg senkit. Visszatekintve remek kilátás nyílik a városra és a tengerre a magasból.

Meleg van, szerencsénkre az útmentén kiépített forrásokat találunk. Forgalom szinte semmi, a Cobranco hol előttem, hol utánam kerekezik egy két km-rel, attól függően melyikünk áll meg fényképezni.A környező hegyek a rájuk telepedő felhőkkel,

 és a tenger hihetetlen pazar látvánnyal kápráztat.Ez a kopár mediterrán vidék nagyon egyedi.

810m-en érjük el a hágót/Sutorman-sedlo/, gurulás. Az út helyenként aszfalthiányos, nem lenne jó egy nagyot perecelni.Fantasztikus a látvány észak felé,lépten nyomon fényképezünk,

lent újra hatalmas víz,egyfajta beltenger,de ez már édes.

Forgalom semmi,az út szakadatlanul szerpentinezik,de most a változatosság kedvéért,lefelé. Egy balosból kiérve előttem tehénnek látszó hatalmas állat az út közepén, mellé érve láttam hogy ez két hatalmas bika.

Nem akartam kihagyni, lefényképeztem, közben azért figyeltem nem akarnak-e esetleg kicsit megkergetni. Megérkeztünk a Skodra tóhoz,

kiterjedése, szép kék vize, a tengerre emlékeztet. A tó mögött az Albán Alpok hófedte csúcsai zárják a látóhatárt. Mert ugye,a tó másik fele már Albánia,csak mondom.

A 2600m -es csúcsok fenségesen uralják a tájat. Ennyi szépség egyetlen helyen, Isten biztosan jókedvében teremtette ezt a helyet.

Virpazar,a hely neve,találó,mert valóban "pazar" helyen van,amolyan üdülő-központ,innen indulnak a sétahajók tónézőbe. A partmentén egy étterembe invitálnak, mivel éhesek voltunk, hajlottunk a szóra. Pillanatok múlva egy kedves szőke hölgy magyarul kérdezte mit szeretnénk ebédelni, persze így egyszerű volt az étel kiválasztása,ami a tó közelsége miatt nem lehetett más,mint a hal,konkrétan pisztáng,rögtön kettő,nehogy unatkozzon a hal.Igaz végül csak Cobranco vállalta be,én maradtam a jó öreg rántott husinál,azt nem lehet elrontani.Nem is rontották el,persze ennyiért nem ajánlottam volna nekik.

Itt jegyzem meg,ha valaki erre jár,a település mellett van kis étterem,ugyanezt fele annyiért meg lehet kapni.

Ebéd után nekiindultunk a délutáni programnak, ami nem más, mint hegymászás. A környező mészkősziklás hegyek az úti cél.

Előtte persze rövid kitérő egy látványos viadukthoz.

A következő attrakció a Rijeka Crnojevica,azaz a Balkán Dunakanyar. A táj lenyügöző,engem néhol az Alpokra emlékeztet,

üdezöld minden,Cobranco hamar kiábrándít,ez csak a májusnak köszönhető,jöjjek csak vissza nyáron.A magasból a kanyargó folyó és a tó feledhetetlen szépségű.

 De a szomjúság is az, ismét mészkövek közt vagyunk,

 itt nincs forrás. De jó kis útmenti kocsma igen.Leguritjuk a sert,majd újabb mászás,ezúttal a kanyon másik oldalában.Amit innen láttunk azt leírni nem is tudom,

leginkább egy szürreális festményhez tudnám hasonlítani,

a fotók magukért beszélnek.Cobranco utólag bevallotta,neki ez volt a túra csúcspontja,már ami a látványvilágot illeti.

Kiérünk a főútra,nyomjuk ezerrel Podgorica irányába.Hül a levegő,jól haladunk.

Közben ismét este lett, sátorhelyet kell keresni. Itt szerencsénkre van alkalmas terület, szavannás,bozótos legelő,jó takarással,ránk fér a pihenés.

 

7. nap

Remek éjszakánk volt, semmi nem zavarta a nyugalmat.Igaz reggel a birkacsorda ébresztett,de megrendelésre érkeztek,mert éppen akkor akartunk kelni.Bemelegitésnek rögtön egy defekt,ezúttal Cobranco nyelte be,természetesen a hátsó,csakhogy mindent le kelljen pakolni,sebaj megoldottuk. Elkezdődik a hetedik nap, tíz km-re vagyunk Podgoricától. Forgalmas úton érünk a fővárosba, szép és modernnek mondható, nem túl nagy, kb 170 ezren lakják. Az üzletek jól ellátottak, megreggelizünk és irány a Moraca-kanyon.

 Az út látványos,

 a folyó kanyarogva szebbnél szebb arcát mutatja.

Az útmentén füge, meggy, és cseresznye fák. Távolabb égig érő havas csúcsok szegélyezik a látóhatárt.

Jó lenne megfürödni de ezen a részen megközelíthetetlen a folyó, aztán később mégis találunk lejárót.

 A víz öt fokos lehet és három-öt méter mély, a sodrása nagy ,látni lehet a medret. Megmártózunk, persze csak a térdig érő részen.Cobranco már egy kicsit beljebb merészkedik,ráadásul a kamerával,de még hibahatáron belül. Egy-két autós minket látva szintén próbálkozik,vegyes sikerrel.

Tovább haladva alagutakon,

hatalmas hidakon

 érünk egyre feljebb.Szédítő a mélység,

igaz a forgalom is.Éz az út a volt Jugoszlávia egyik észak-déli ütőere.Kamionok konvojokba,alagutak egymás után.

Keresztek az út mellett tucatjával.Mindenki erre készüljön. Egy kellemes teraszos vendéglátóhelyen elfogyasztjuk aznapi ebédünket lekísérve egy jó hideg sörrel. Kis pihenés és indulás, természetesen az út emelkedik. Monastir Moracsa,egy ortodox szenthely előtt haladuk el. Az út mellett forrásokat találunk,

nem mellékes tényező. Autósoknak persze ezek a megjegyzések nem tűnnek fontosnak, de ebben a nagyon ritkán lakott országban az üzletek is nagyon ritkák. Tehát a vízkészlet a bringásnak létkérdés.

 Elértünk a Mioska és a Bablji zub 2000m es csúcsai alá

jobbra fordulunk Kolasin irányába. Hosszú emelkedőn számtalan alagúton és hídon áthaladva szerpentinezik felfelé az út.Bringás szempontból nem akkora kihívás,de,ha hozzávesszük,hogy Podgorica alig 80m-en van,összeadva már kialakul egy feladat.A hágóút néhol remek kilátást biztosít,mind visszafelé a kanyon irányába,

mind nyugat felé a Durmitor előhegyeire,háttérbe a havas csúcsokkal megspékelve,a fentebbi régiókban aztán végképp kinyílik a panoráma.

Elérjük el a hágót.Crkvine a neve,

ezer párszáz méter,nem túl magas,de helyi BIG-csúcs.Néhány butik,más semmi. Nevezetes még arról,hogy itt hullik a legtöbb csapadék Európában.Szerencsére ezt most nem kell letesztelnünk.

A hágón túl az időjárás megváltozik hegyvidékire vált, öltözés és gurulás. Kolasin, közúti,vasúti csomópont, síközpont,több,mint 200 évig ez  a városka volt a Török birodalom északi határa,3000 lakos,bár alig látunk valakit.

Van itt mindenféle szálláslehetőség,Cobranco kemping után kutat,de az utcán leszólítják.Azonnal alkudik,sikerrel.Júniusban nem sok a vendég. Ránk fért a fürdés, borotválkozás.

 

8. nap

 Reggel a kellemes éjszaka után elindulunk Mojkovac felé.

 Nemsokára az út mellett a folyóparton találunk egy raffting kempinget,

 remek reggelizőhely,

tehát nekiugrunk a kajának.. A városba érve az út elágazik,

 mi balra, Zabljak irányába fordulunk, fel a Tara kanyon felé.

 Ismételten szép és magas hegyek közt halad az utunk.

Van egy kis csepergés,először az túra folyamán,szerencsére néhány perc,és ennyi.A folyókon látszik,bizony szokott itt esni.

 A Tara-szurdok Európa legmélyebb folyó vájta kanyonja,

ezt szabad szemmel is látjuk,

bár az igazán ütős rész,csak rafftinggal közelíthető meg.Alagutak,viaduktok egymás után,

kilátópontok dögivel,mégis valahogy nekem a Piva-kanyon hangulatában jobban bejön.

Elérjük a Durdevica Tara Most, egy óriási híd ill. viadukt,még  Tito idejéből.

Ez a hely egy útelágazás kirakodó árusokkal, étteremmel és sok turistával. Mi magunk is ebédelünk ,egy szakadt útmenti lebujban,olcsó,de olyan is,azért a kaja ehető volt…utólag derült ki,mivel túléltük. Egy kis nézelődés után elindulunk.Cobranco még beszédelgett a viadukt közepére kamerázgatni egy kicsit,majd neki a szerpentinnek. Kemény emelkedőn felfelé, a kanyon egyre nagyobbnak látszik,

lassan haladunk, van időnk nézelődni a táj lenyűgöző. Újra a Durmitor Nemzeti Park területén járunk.

A táj lényegesen változik,kopár magashegyi plató,eltüntek a fák,"kétezresek"kandikálnak ki a földből,

ez a "fekete hegyek birodalma".

Késő délután érünk Zabljakba, megtaláljuk a kempinget, fiatal nő a kemping vezetője, megismer, éjszakára szállást kérünk, ami természetesen faház. A bringákat lemálházzuk, tisztálkodás és pihenés.

Reggel lehet olyan 3fok, a nap süt az ég tiszta.Cobranco még beiktat egy bonuszkört üres bringával a helyi látványossághoz /Fekete-tó/.Ez tulajdonképpen egy tengerszem,a Durmitor Park egyik jelképe.

Én magamra vállalom a pakolászást,aztán 10 óra tájban a bringákat felrakjuk, elköszönünk és indulás haza. Véget ért egy kemény, de csodálatos bringatúra.
 

Végszóként, ajánlani tudom annak, aki kellően fel van készülve erőnlétileg és mentálisan, szereti a csodálatos helyeket, imád bringázni. Mindenkinek, aki úgy gondolja néha ki kell szakadni a napi rutinból, el tudja fogadni a sátor,a vadkemping alacsony komfortját,és szeretné érezni a szabadság ízét,együvé válni a természettel,ahogy annak idején őseink tették..

Ajánlom mindenkinek az utat. Részletesebben lásd a  és a .