Túrabeszámoló 2010

Cobrancoval még 2009 kora nyarán futottunk össze a Bükkben, amikor kisebb fiammal (akkor 13 éves) kerékpároztunk. Beszédbe elegyedtünk Jávorkúton, elérhetőséget cseréltünk és ezután 2009-ben 3, 2010-ben 1 alkalommal voltunk együtt Szlovákiában egynapos túrán. A legutóbbi túrán (Szlovák érchegységben) felvette, hogy lenne-e kedvem egy többnapos sátras, vadkempinges, Alpok túrához.
Akkor hirtelen nem gondoltam, hogy valamikor igent fogok mondani, mivel féltem a vadkempingtől, (lebukás, megalázás, fürdés, fogmosás nehézségei, illetve az ismeretlensége miatt).
Néhány hét elteltével azonban egyre jobban győzködtem magam, itt a nagy lehetőség, - ki tudja adódik-e ilyen még egyszer az életben -, hogy egy gyakorlott túrázóval mehetek számomra ismeretlen terepre. Közben a családdal is el kellett fogadtatni a túra ötletét, de augusztus elejére már eldöntöttem, ha az idő engedi, akkor megpróbálom. Cobrancoval egyeztettük a túratervet, mit kell magammal vinnem, illetve azt, hogy az időjárástól erősen függ az indulás, emiatt lehet, hogy egyik nap délelőtt dől el a másnapi esti indulás. Ekkor beszereztem a hátsó csomagtartót, a túratáskát, hálózsákot, derékaljat és egy kis gázfőzőt, meg az élelmiszert, amiről úgy gondoltam 6 napra szükséges.

A terv szerint Indulás Miskolcról este 9-kor autóval, érkezés Landeckbe reggel 9 körül, kerékpárok felmálházása, majd kezdetét veszi a túra.
A kerékpáros útvonalterv : Landeck [Ausztria] (780m) - Reschen pass (1455m) - Prato allo Stelvio [Olaszország] (920m) - Passo dello Stelvio (2760m)-Bormio (1210) - Tirano (430m) -Sondrio (295m) - Morbegno (253m) Comoi tó keleti partján végig, fürdőzésekkel Lecco (210) - Pontida (310m) - Villa d’Almé (305m) - Zogno (307m) - Staviglino (565m) - Selvino (965m) - Nembro (320m) - Ponte Nossa (497m) - Lago di Iseo észak nyugati partján Lovere (257m) - Riva di Solto (221m) - Iseo (190m) - Pisogne (190m) - Edolo (695m) -Aprica (1180m) - Tirano (430m) - Passo del Bernina [Svájc] (2330m) - Sankt Moritz (1780m) - Zernez (1474m) - Pfunds [Ausztria] (971m) - Landeck (780m). Amint látható 5 db hágó található benne (Reschen, Stelvio, Solvino, Aprica, Bernina, valamint 2 db tó (Comoi, Iseo) és ezeket összekötő utak.
A tervezett útvonal kb. 720 km, a szintemelkedés 8.000-8.200 m.

Kicsit tartottam a sorozat terheléstől, illetve attól, hogy a felmálházott - kb. 30-35 kg súlyú - kerékpárral teljesíteni tudom-e a tervezett hágókat, bár van amatőr szintű előéletem a kerékpározás terén, évi 3.000-3.500 km-t tekerek a Bükkben, illetve 2009-ben a Grossglocknert északról, 2010-ben délről másztam meg nagyobb fiammal, hátizsákkal, nem pedig felmálházott kerékpárral.

Nem csak a kerékpár súlya jelent nehézséget (fel kell vinni a hegyre, az irányítás nehézkesebb szűk kanyarokban), hanem a nagyobb felülete, amit a menetszéllel szemben mutat (ellenszélben fokozott a nehézség, és mint a kerékpárosok tudják, mindig szemből fúj a szél, a hátszelet a szélsőségesen optimista egyének találták ki, kicsit olyan ez, mint a Lottózókat azzal kecsegtetni, hogy bármikor bejöhet)

 

A túra rövid összefoglalója:

Félelmeim nem igazolódtak, jól ment a tekerés, nem volt probléma a sátorban alvással, a nyereg sem okozott problémát (napi 8 órát ültünk rajta)
Jól kitalált érdekes útvonal 2 db nagy és 2 db kisebb hágó 2 db pompás tó, és ami a legjobb volt, az időjárás. Jó táborhelyek, Cobrancoval jól kijöttünk, összességében nagyon örülök, hogy életem első többnapos túráját vele tehettem, sok dolgot sikerült ellesni tőle. Köszönöm a lehetőséget, hogy részt vehettem ezen a kiránduláson! Ha valakit érdekelnek az adatok, akkor itt a tömör lényeg: 700 km, 7528m szint, napi adatok a részletes leírásban.
Olyan szép és a magyar tájtól alapvetően különböző volt az Alpok, hogy már most néhány nappal a túra után vágyódást érzek, hogy újra láthassam a hatalmas hegyeket, kaszált mezőket, havas csúcsokat, tavakat. Talán majd jövőre, újra…

 

Részletes leírás:

Indulás Miskolcról 21:15-kor Landeckbe

 

1. nap (74 km, 860m szint)

2 óra alvással és 1.020 km-rel később 9 óra körül érkeztünk Landeck és Prutz közötti murvás parkolóba, amiről feltételezhető volt, hogy 6 napig gond nélkül ott hagyhatjuk Cobranco autóját. Mintegy fél óra alatt előkészítettük a kerékpárokat az indulásra és nekivágtunk az első napra kitűzött mintegy 70 km-nek.

 A mai napi táv két ok miatt alacsony, egyrészt éjszaka kb. 2 órát sikerült aludnunk, másrészt, amíg Stelvio következő napi megmászását jó lenne közelről indítani, de Prato-nal húzódik a nemzeti park határa, amit a vadkemping miatt célszerű elkerülni. Az út elején az Inn völgyében tekertünk,

 hol a kerékpárúton, hol a főúton magasan a folyó felett.
Nauders-nél távolodtunk el az Inn völgyétől és kezdtük meg a mászást a Reschen pass irányába,

 ami egyben az osztrák-olasz határ is volt.

A hágó túloldalán a látványos Lago di Resia kék felszínéban gyönyörködve

 fogyasztottuk el az ebédünket, majd a tó jobb partján húzódó – jó sok szintet tartalmazó, de igen kellemes – kerékpárúton folytattuk utunkat.

Nem semmi a környék,aki bringás,annak itt a helye,mindenfelé kiépített és kitáblázott túristautak.

A tó a másik irányból is lenyűgöző látványt nyújtott,nem véletlen,hogy állandóan csattogott a fényképezőgép.

Már ekkor feltűnt, hogy a kerékpárosok száma és kor összetétele jelentősen eltér a nálunk megszokottól.

Olyan idős emberek is nagy számban tekertek, akik nálunk már csak járókerettel araszolnak és a gyerekek, lányok és asszonyok is kiveszik részüket az aktív kikapcsolódásból.
Gyakorlatilag 17:00 óra körül elértük a „szállás” helyszínét, de azt csak este 9 körül foglaltuk el egy patak partján Clusio és Lauders között fáktól takart helyen a kerékpárút mellett,egy vár alatt.

 A szállás ugyan 1060 m-en volt, de tudtuk, hogy holnap egészen 920 m-ig kell legurulnunk, ahonnan megkezdődik jelen túra legmagasabb hágójának meghódításáért a küzdelem.
A sátrat nem állítottuk fel, csak a földre fektettük, rátettük a hálózsákokat, majd erre a sátor külsejét borítottuk, hogy reggel ne vizesedjen át a hálózsák. Ez a megoldás, akkor még jó ötletnek tűnt, mivel úgy gondoltuk, hogy kialvatlanul, fáradtan így időt spórolunk és az égen felhőt sem lehetett látni. A patak monoton zúgásától egy pillanat alatt elaludtam. Egyszer csak arra ébredtem, hogy Cobranco rázogat, és azt hajtogatja, esik az eső, esik az eső, fel kell állítani a sátrat. Hát felállítottuk, eláztunk, elkeseredtünk, mi lesz velünk holnap a hágón. Én azért ettől függetlenül jól aludtam az éjszaka hátra lévő részében és reggel sokkal frissebben ébredtem, mint előző nap.

 

2. nap (110 km, 2386m szint)

Eljött a nagy nap a Stelvio meghódítása, aminek 8:30-kor csodálatosan tiszta ég alatt szikrázó napsütésben neki is kezdtünk.

 A terv az volt, hogy legurulunk Prato-ba (920m), majd elindulunk felfelé a hágó felé.

 Gomagoi településen (1216m) reggeliztünk és folytattuk utunkat,

 A 48. számú kanyarra (Kehre, vagy tornante) Trafoi (1516m) feletti hegyoldalig kellett várni.

 Innentől igen látványosan követték egymást a kanyarok,

a 23.-ig a völgy keleti falán,

 majd a 22.től az 1.-ig a déli oldalon.

 Közben többször megálltunk filmezni, fényképezni,

 enni,

 inni,

 pihenni.

A forgalom az óriási volt,főleg a motorosok,Cobranco figyelmeztetett,hogy erre készüljek,elég nehezen viseltem,mivel ez volt az első ilyen jellegű élményem.

A híres keleti oldali 48-as szerpentinút,ami még az osztrákok építettek,a csúcshoz közeledve vált lenyűhözővé.

A kilátás Ausztria felé pompásan rájzolódott,igaz a remek idő is besegített,amit Cobranco gondosan belőtt.

 Végül 34 km után 14:25-kor felértünk a hágóra,

 ahol Athéni halpiac (by Cobranco) kirakodóvásár,

 kolbászárus hadak, illetve ménkű sok motoros várt ránk. A motorosokra,mint már említettem, lehetett számítani, mivel felfelé menet kb. 17.349.123 db ment fel, természetesen mind Rossinak képzelve magát, nyélgázon. A lefelé jövő motorosokat 3 alkalommal is megtréfálta valamelyik nagyon szűk – lépésben bevehető – kanyar, és eldűltek. Az egyik kárvallott motorját Cobrancoval közösen állítottuk fel.
A hágó tetején fényképezés,

Bár hivatalosan Európa második legmagasabb hágója 2757m,a táblán 2760 állt,és ennyi is volt,ezt a GPS is megerősítette.

evés, ivás és már indultunk is tovább,

hiszen még kb.90 km-t terveztünk,

 amiből még 70 km volt hátra Tiránóig,

 ami könnyen teljesíthetőnek látszott annak fényében, hogy a célpont 430 m-en terül el, amíg 2.330 m szintvesztést kell abszolválnunk.

Ez az oldal nekem talán egy kicsikét látványtalanabbnak tünt,de ugye mihez képest.A keleti oldalt nehéz leszz űberelni,egyesek szerint nem is nagyon lehet,legalábbis Európában nem.Persze szerpentinből,

hajtűkanyarból itt is volt dögivel,a kétezerhétszáz-valahány méter az mégis csak annyi. Bormio-ig (1210m) könnyen lejutottunk köszönhetően a nagy lejtésnek, idáig reggeltől kb. 60 km-t tettünk meg. Innentől az Adda folyó völgyén haladtunk tovább, amikor Bormio-tól 5 km-re egyszer csak megszűnt az út lejtése – pedig a folyó völgye süllyedt tovább – sőt 6% meredekségű szerpentínbe csapott át,oldalt meredek sziklafalakkal,alagutakkal.

 Itt hirtelen kb. 140 m szintet hozzátettünk a napi adaghoz és még mindig volt hátra 40 km, pedig az óra 18:15-öt mutatott. Ekkor feladtuk azt a tervet, hogy Tiránón jelentősen túljussunk és beláttuk, hogy ezen a környéken kell éjszakáznunk.Végül már sötétben, de még átevickéltünk Tirano-n.

A sátorhelyet 22:00 körül a telihold támogatásával találta Cobranco egy kukoricás közepén lévő út melletti területen. Akármilyen késő is volt, akár milyen fáradtak is voltunk, tanulva az előző napi esőből, felállítottuk a sátrat és jót aludtunk reggelig.

 

3. nap (135 km, 250m szint)

Frissen ébredünk és éppen a sátor összehajtogatásának utolsó mozdulatait végeztük, mikor megjelent a terület gazdája, valószínűleg a felettünk lévő dombról láthatta a mozgást. A táborhely választásakor most is betartottuk a Cobranco által meghatározott elveket, mely szerint bekerített telekre nem megyünk, növényi kultúrában kárt nem teszünk, így a paraszt konstatálta, hogy „jó” emberek vagyunk. Én először kicsit megijedtem, mi lesz most, de a gazda kellemes meglepetéssel szolgált és egy hangos chiao kiáltással és integetéssel elment.
A mai napra azt terveztük, hogy Sondrio-Morbegno-Colico útvonalon elérjük a Como-i tavat ez kb. 60 km, majd a tó keleti partján végigmenve (többször fürödve) elérjük Leeco-t (kb. 40 km), majd tovább megyünk DK felé és Bergamo-tól északra húzódó hegyek felé vesszük az irányt, hogy a várható nagy forgalmat elkerüljük, hiszen ezen a napon vasárnap van.
Az út első felében a tóig kellemesen lejtő útra és viszonylag gyors haladásra számítottunk, hiszen kb. 200 m szintet kellett elvesztenünk, de sajnos az élénk NY-DNY-i szél és az elképzelhetetlenül nagy forgalom megnehezítette a dolgunkat. A tó elérése után

 a forgalmat tekintve javult a helyzet, mivel a Milánóba igyekvők rátérhettek a tóparti hegy gyomrába vágott alagúton átvezetett autópályára, de a szél továbbra is hozta a formáját. Meglepő módon a 32-34 oC hőmérséklet

 és a fülledt idő ellenére a helyi népek felöltözve ültek az árnyékban és vagy szenderegtek, vagy csak néztek ki a fejükből. Ebbe a bambasági rekordokat ostromló közegbe vittünk egy kis pezsgést azzal, hogy letoltuk – a platós IFÁ-ra hasonlító - kerékpárjainkat a víz mellé, villámgyorsan levettük a fürdőnadrág kivételével a ruháinkat és 4, vagy 5 helyen is frissítettük magunkat.

Az út közvetlenül a Comoi-tó mellett haladt,

szinte végig remek panorámát biztositva a víz felé,illetve a szemközti hegyekre.

Lecco elérése már a csúcsforgalom idejére esett,

 így eszméletlen nagy forgalomban haladtunk és ekkor még azt hittük, hogy később majd jobb lesz, de nem. A tótól délre már egybeértek a települések több tíz km-t tettünk meg úgy, hogy a település végét jelző táblánál kezdődött a következő falu, vagy város. Ekkor találtuk ki kínunkban azt a fogalmat, hogy túlépített, ezen a környéken véleményem szerint kb. hússzor annyi ember él, mint amennyi a mi fogalmaink szerint normálisan elfér. (érdemes megnéni a Google Earth-ben a település sűrűséget, ami dél felé haladva exponenciálisan nő) Mivel egybeolvadtak a települések, így mindenütt 50 km/h-s korlátozás volt – táblára írt fenyegetéssel, hogy itten bizony elektronikusan ellenőrzik a közlekedők sebességét -, de ez a helyieket nem akadályozta meg abban, hogy folyamatosan 70-80-nal menjenek, a mi nagy bánatunkra. Egy jó tanács azok számára, akik azon törik a fejüket, hogy erre a környékre jönnek kerékpárral : NE TEGYÉK ! Ráadásul a sok település és leágazó út között nem nagyon találtuk a tervben szereplő Bergamo-t északról elkerülő utat, és a keddre előre jelzett hidegfront miatt úgy döntöttünk, hogy rövidítünk, és amennyire lehet, elkerüljük Bergamo-t, de nem a hegyen. A sátrat Gromolongo és Arzenate között a kukoricás beláthatatlan szegletében állítottuk fel a fülledt melegben. Az alvás annak ellenére nehezen ment, hogy a mai etap 135 km volt, ennek oka a nagy meleg volt.

 

4. nap (111 km, 200m szint)

Reggelre kellemesen lehűlt az idő, a nap is kisütött, így abban reménykedtünk, hogy a hidegfrontot még ma megússzuk. Mire összecsomagoltuk a sátrat nyugat felől teljesen befelhősödött, meg is ijedtünk, hogy esni fog és akkor egész nap, esőben mehetünk. A mai napra a terv az volt, hogy elérjük az Iseo-i tó ÉNY csücskén lévő Lovere települést és sok fürdéssel, a tó megkerülésével eljutunk a tó ÉK részén lévő Pisogne-ba, majd tovább haladunk ÉK felé ameddig lehet, mivel a tó körül nem lehet táborhelyet találni.
Az indulás után élénk északi (ellen) szélben tekertünk a kiszámíthatatlanul haladó utakon, az olaszoktól több próbálkozás után sem sikerült idegen nyelven megtudni merre lehetne elkerülni Bergamo-t, csak mutogatás útján. Végül sikerült kijutnunk az autóút meletti járdán haladva, ahol Cobranco összeszedett egy jó nagy akáctüskét az első kerekével. A javítás, ragasztás elvett egy kis időt, de végül sikerült Seriate-Portico útvonalon távolodni a sűrűn lakott területektől, szerencsére az idő megjavult talán túlságosan is meleg, fülledtség lett. (Az egész útra az volt a jellemző, hogy egyetlen olasz sem beszélt idegen nyelvet, még a fiatalok sem) Innen kb. 20 km-re elértük a kifli alakú Endine tavat,

 amiben sajnos nem lehetett fürödni így továbbmentünk az Iseo tó irányába. Az eredeti tervektől eltérően nem Lovere városkába tekertünk, hanem egy szerpentines rövidítésnek köszönhetően Riva di Solto-ba jutottunk,

 mely település már téli álmát aludta dacára a 30 oC-os hőmérsékletnek, szinte embert sem láttuk. A tóban kétszer is fürödtünk itt, egyszer ebéd előtt, majd utána is,

majd nekiláttunk a tó megkerülésének,

 ami 50 km utat jelentett.

 A tó déli részén Iseo-nál újabb fürdés következett, itt már éledező olaszokat is láttunk, akik bementek a vízbe. A tó jellemzője, hogy közepén egy nagy

 és két pici sziget található, természetesen jól beépítve,

 és ami még érdekes, hogy a tó meredek nyugati partján egy óriási cementgyár terpeszkedik. Késő délután kellemes úton haladtunk a tó keleti partján kis forgalomban,

 amikor a túra legveszélyesebb helyzetét éltük át. Valami hosszabb ideje fennálló műszaki ok miatt lezárták a parti utat, és a forgalmat felterelték az autóútra, amit innentől normál főúttá minősítettek át 70 km/h-s korlátozással, amit természetesen senki nem tartott be. A veszélyhelyzet abból fakadt, hogy kivilágítatlan, több 1-1,5 km hosszú alagútban kellett haladnunk 90-100 km/h-val száguldó kamionok furgonok, személyautók között és az út széle nem volt igazán biliárdasztalhoz hasonló. Cobranco bevallása szerint a lejtős alagútban közel 70 km/h-val száguldott, hogy minél hamarabb véget érjen a rémálom, míg én óvatos 50-nel. Végül túléltük és a tavat ÉK-re elhagyva táborhelyet kerestünk, melyet Darfo Borario Terme előtt egy elhagyatottnak tűnő nem bekerített telken találtunk meg. A táborhely minden szempontból jónak tűnt, csak reggel derült ki, hogy egy kakas van bezárva nem túl bizalomgerjesztő sufniszerű épületbe.

 

5. nap (115 km, 1885m szint)

Reggel fél hat felé a kakas tíz másodpercenként kukorékolt, így mivel már nem tudtunk aludni, meg várható volt, hogy a gazdája is megjelenhet, gyorsan összepakoltunk és korán 7 óra körül elindultunk Edolo irányába. A mai cél Tirano elérése és lehetőség szerint minél magasabbra feljutás a Bernina hágó irányába, mivel a következő 6. napon ez a hágó a cél.
Az első nagyobb város Breno volt itt kanyarodtunk ismét hegyek közé,

 mivel az utóbbi 3 napban többségében sík területen a nagy hegyektől délre haladtunk. A reggeli elfogyasztása után haladtunk tovább Edolo felé. A város előtt már igen fülledt meleg lett az idő, az út is egyfolytában emelkedett, amikor egy megfelelő fürdőző helyet sikerült találni az Oglio folyó partján. A víz kristálytiszta és igen hideg volt, itt sikerült megoldani a tisztálkodást és a hűtést is. A parton tábla figyelmeztetett arra, hogy a folyón feljebb tározós vízerőmű található, ami miatt váratlanul jelentősen megnőhet a vízhozam, és így veszélybe sodorhatja a fürdőzőket. Emiatt nem mentünk a vízbe, hanem csak a parton állva locsoltuk magunkat. Aztán a továbbindulás után láttuk is az erőmű épületét és a csővezetéket a hegytetőre, ahol egy tó található. A Google Earth-ben megnézhető ez a tó melynek felszíne 1057 m magasan helyezkedik el, míg a lenti víztároló 645 m-en. Az ilyen típusú erőmű nagyon hasznos tud lenni a villamos energia rendszer szempontjából, mivel a hajnali időszakban – amikor alacsony a fogyasztás – vizet szivattyúznak a felső tóba (olcsó áramot használva), azután a délutáni fogyasztási csúcs esetén leengedik a vizet, és villamos energiává alakítják a víz helyzeti energiáját. (Egy kis háttér: minden pillanatban annyi villamos energiát kell termelni, mint a fogyasztás, ezért szabályozó erőművekre van szükség, ami általábaan gázos). Így fosszilis energiát égető csúcserőművek építését, üzemeltetését lehet megspórolni, mivel a hajnali időszakban valószínűleg atomerőmű által termelt villamos energia felhasználásával juttatják a vizet a felső tóba, ráadásul ez az energia nagyon olcsó, míg a csúcsidőszaki energia nagyon drága, akár 2-3 szoros árkülönbség is lehet. Sajnos nálunk itthon a „méregzöldek” úgy gondolják nincs ilyen tározós erőműre szükség, mivel az károsítja a környezetet, (az importból származó földgázból termelt villamos energia CO2 kibocsátása nem) pedig Szlovákiában, Ausztriában és itt Olaszországban is elterjedt ez az erőműtípus, mint az erőforrásokkal spórolás formája. Utunk során 6-8 ilyen erőművet láttuk. Ha valakit érdekel, akkor találhat még ilyen erőművet Morandino-nál, - nem sokkal Edolo előtt - ahol az alsó tó 380, míg a felső tó 1.817 m-en található.
Na ez után a kis kitérő után térjünk vissza a túrán történtekre. Edolo után kezdődött (695m) a mászás Aprica üdülőváros felé (1.180m). Az út helyenként 6-7 %, máshol meg csak 1-2% meredekségű volt, jellegében nagyon hasonlított a Felsőhámor Lillafüred közötti útszakaszra, tehát jobbról (észak felől) magas sziklafalak balról meredek völgy.

 A hegy meredeksége nem volt veszélyes, viszont a nap nagyon erősen tűzött és a sziklafal, mint valamint cserépkályha ontotta a meleget. Aprica-hoz közeledve az aszfalton híres kerékpárosok nevei tűntek fel, Vinokurov, valamint több helyen a Giro d’Italia logoja is látható volt. Itthon utána néztem és kiderült, hogy 2010-ben a Giro 19. szakaszának hegyi befutója volt Aprica. A hágón próbáltunk valamilyen étteremfélét keresni, ahol pizzán, tésztám, szendvicsen kívül mást is lehetne kapni – Cobranco ezeket ki nem állhatja -, de nem sikerült, így a túloldalon leereszkedtünk a Tirano-Tresenda közötti völgybe.

 Ereszkedés közben megálltunk fényképezni, nézelődni és Cobranco rögtön kiszúrta a 2. napi táborhelyünket a kukoricaföldön, ahol a tulaj jött megnézni, mit is teszünk. A szerpentinen leereszkedve kb. 5 km-t tekerve értünk Tirano-ba, ahol megnéztük a Bernina Express állomását, és tovább kerestünk egy meleg étellel szolgáló olcsó helyet, de csak nem sikerült, míg a végén Cobranco kiszúrta, hogy a Simply Market-ben akciós sült grill csirkét lehet kapni 4 Euro ellenében. Rögtön be is neveztünk egyre, elosztottuk a frissen sült meleg húst és a helyi parkban jóízűen el is fogyasztottuk. Vacsora (vagy ebéd ?) után 17:30-kor elindultunk a Berninan hágó irányába vezető úton. Az út a Madonna di Tirano (430m) templom mellett vezetett Svájc irányába, a határt 1 km után értük el, ahol a határőröknek integetve megállás nélkül jutottunk át, bár előtte többször több nyelven kiírták, hogy az úti okmányokat készítsük ki. Eleinte 5-6 %, majd 7-8 % meredekségű úton erőltettük a „platós IFÁ-inkat” felfelé,a patak követett bennünket,bár még az sem kizárt,hogy mi őt.

 A Lago di Poschiavo tavat 970m-nél értük el,

 ahol a Bernina Express-t megtekintve

indultunk tovább felfelé. Innen kb. 8 km-rel feljebb a völgyön a főút mellett Cobranco megtalálta az utolsó lehetőséget a szállásra (1160m) kb. 19:30-körül. Sajnos még nem volt sötét így az út mellett megvacsoráztunk és 20:30 körül feltoltuk a kerékpárokat a táborhelyre. Az időjárás errefelé nem kecsegtetett semmi jóval a holnapi Bernina hágó előtt, mert hűvös volt, a hegyek felhőbe burkolóztak és félő volt, hogy esni fog. Az eső azt jelentette volna, hogy szétfagyunk a hágó felé vezető úton.

 

6. nap (155 km, 1953m szint)

Korán reggel fél hat felé ébredtünk, főleg én és a mocorgásomra Cobranco is felébredt úgy, mint eddig minden nap, de ezen a napon nem volt hátrány a korai kelés, egyrészt az előttünk álló út hossza miatt, másrészt a sátrat az út bizonyos szakaszáról látni lehetett, emiatt is célszerű volt a korai indulás. Az időjárás gyökeres változáson ment át az éjszaka, valószínűleg egy enyhe hidegfront kisöpörte a párát és csodálatos tiszta lett a légkör, az égen egy felső sem volt.

 A táborbontás után 7:30-kor indultunk el csípős hűvös időben, hiszen jobbról és balról is 3.000m magas hegyek szegélyezték utunkat.

A mászás nem volt megerőltető,kipihenten persze könnyű.

 Sok üres autóbusz megelőzött minket, aminek az volt az oka, hogy a körutazáson lévő emberek Tirano-ban felszálltak a Bernina Expressre és átvonatoztak számtalan viadukton, alagúton Sankt Moritz-ba, ahol a buszaikba visszaszállva nagy élményekkel gazdagodva folytatták útjukat. A hágó felé mászva tátottuk a szánkat a csodálatos környezet nyújtotta látnivalók láttán

 és mérgelődtünk az egyre nagyobb – jellemzően olasz rendszámú - autóforgalom miatt, amit nem tudtunk mire vélni. Aztán az egyik pihenés fényképezés alkalmával Cobranco kisütötte, hogy valószínűleg Livigno-ba mennek az olaszok olcsó vámmentes italokért, dohányárukért. Ez később be is bizonyosodott, mert láttuk, hogy a Bernina hágó előtt 3,5 km-rel jobbra Livigno-ba tartó útra kanyarodik a forgalom 80%-a.

 Itt megpihenve olyat láttam, hogy a szám is tátva maradt, egy narancssárga, seprős autó ment a hágó felé és az utolsó kis kavicsot is letakarította az útról, itt a világ végén. Hát ezek a svájciak tényleg alapos emberek, döntéshozóinkat elvihetnénk ide – na nem üdülni, hanem – agyátültetésre. Pár perc múlva jött visszafelé a seprűs autó, hogy a másik sáv is tiszta legyen.

Szamarak mindenfelé,mert ugye,ha valaki nem tudná,a Berninát "szamaras hágó"-nak is hívják,ugyanis évszázadok óta a vasútnál "dolgoznak",ők hordják ki a postát télen,mikor a hó miatt nem járhatóak az utak.

A hágó tetején fényképezés,

nézelődés,leginkább a Bernina csúcsra,ez a keleti-alpok legmagasabbika,felülről üti a négyezret.

Indultunk lefelé a kb. 50m-rel lejjebb található Lago Bianco tó felé, ami nevének megfelelően elképesztően fehér volt.

 Különös kontrasztot mutatott a mellette lévő Lej Nair tó fekete színével.

 Innen viszonylag lankás úton jutottunk le a Engadin völgybe, ahol az autó irányába indulva jobbra kellett volna mennünk, de megbeszéltük, balra Sankt Moritz-ba megyünk, hiszen csak az csak 3-4 km, nagyhírű hely és ki tudja mikor járunk –, ha járunk egyáltalán erre - valamikor. A városig még le kellett küzdeni egy kb. 1,5 km hosszú 6 % körüli emelkedőt és akkor feltárult a csodálatos hegyek,

 fenyvesek és a valószerűtlenül kék tó látványa.

 Eszembe is jutott erről az istentelen magyar popnóta, hogy aszondja :”van egy kék tó a fák alatt, ha beleteszed lehűti a lábadat…”.

 A tó körül sétány, azon padok helyezkedtek el, ami kiváló lehetőséget biztosított volna az ebédünk elköltéséhez, de egyszer csak odajött hozzánk egy idős ember és elmagyarázta, hogy kerékpárral behajtani tilos, de balra felfelé arra mehetünk.

 Így sikerült egy 10+ %-os emelkedőre jutnunk, ami ráadásul jó messze elvitt a tótól, arra felé, ahol még padok sem voltak. Cobranco ezen annyira felhúzta magát, hogy már nem is tetszett neki semmi, így visszafordultuk a kiindulási pontunkhoz. Itt derült ki, hogy ebbe az irányba behajthatunk, találtuk is egy pompás füves részt paddal, ami ideális volt mindenre (nézelődés, evés, ivás) és persze remek kilátással a tóra.

 Itt megbeszéltük, hogy az autó innen még kb. 110-120 km-re van, de végig folyóvölgyön megyünk lefelé (Inn), ráadásul még élénk támogató szelünk is van, legalábbis eleinte, így megpróbáljuk elérni az autót, hogy ne kelljen Svájcban vadkempingezni, mert azt mindenhol tábla tiltja. A legális kemping ára fejenként 30 Euro környékén van, így erről letettünk. A terv kissé optimista volt, hiszen Sankt Mortitz-ból 15:15-kor indultunk és az a 110-120 km nem kevés.Persze az Engadin völgy látványa kárpótol,nem véletlenül Európa egyik természeti csodája és Svájc egyetlen nemzeti parkja is itt található.

 A szél és a lejtő támogatásával Zernez-ig igen jól haladtunk, de ekkor észak felé fordulva jött az ellenszél, ami cudar volt, de ez szerencsére csak 6 km-ig tartott, akkor újra kelet felé fordultuk és egészen Scoul előttig minden pompásnak tűnt, de itt érthetetlen módon az út egyszer csak emelkedett 80 m-t ami igazán rosszul esett, ráadásul másik két málhás bringással versenybe keveredtünk. Egy útépítés miatt egysávosra szűkült úton a lámpánál értük utol a két 30 körüli bringást, indulás után én nyomtam a tempót, megelőztük őket. Utána saját tempóban mentünk – ami gyorsabb volt, mint a fiatalok addigi tempója -, majd Cobranco szólt – látta a tükrében -, hogy a fiatalok összeállnak és közelednek. Azt mondta Pisti gyerünk, nehogy beégjünk, és utolérjenek. Na ez a szakasz nem esett jól, de leráztuk a konkurenseket, mindez közel 100 km megtétele után. Innentől ÉK-re fordultunk és a szél ismét próbára tett bennünket, de állhatatosan közeledtünk Martina (Svájc vége) felé, ahol a lejtés kellemes 1-2 % körüli lett. Martina után 9 km-en keresztül a senki földjén haladtunk – sem nem Svájc, sem nem Ausztria. Innen nyílik egy völgy, ahonnan megközelíthető Samnaun.

 Hegyi falu, - 1800 m-en terül el - mely Svájchoz tartozik, de vámmentes terület, az egyetlen Svájcban, vámmentes területen kívül híres sípályáiról is.Remek kilátás nyílt a valamilyen "spitzére",de én leginkább megfagyni készültem.

 Innen már csak 25 km volt az autóig,lefelé az Inn  mellett,a lemenő nap pompásan villogott a környző hegyek kontúrjain.

 Lassan kezdett sötétedni (19:20). Végül az autót 20:45-kor értük el mintegy 155 km napi tekerés után.

Szépen bepakoltuk a csomagokat, a kerékpárok felkerültek a helyükre és 21:30 körül elindultunk hazafelé az 1.020 km-es úton. Én rögtön bealudtam, de Cobranco sem bírta sokáig, így 90 km után egy autópálya pihenőben, az autóban aludtunk reggel 5:30-ig. Ekkor indultunk Miskolcra, ahová 17:30 körül értünk kissé fáradtan, de boldogan, abban a tudatban, hogy sikerült végrehajtani, amit elterveztünk, és csodálatos tájakat láttunk.

Ajánlom mindenkinek az utat. Részletesebben lásd a  és a .